• 2026. augusztus 31., hétfő

Az egészséges tavaszhírnök


2026.04.20

A tavasz beköszöntével a friss zöldségfélék is megjelennek a piacon, köztük elsőként az újhagyma, ami nemcsak finom, de ha elegendő mennyiséget fogyasztunk belőle, segít a megcsappant vitaminkészlet feltöltésében is.



Újhagyma vagy póré?

Be kell vallanom, hogy én sokáig abszolút nem tudtam megkülönböztetni az újhagymát a póréhagymától. Mikor ezt megemlítettem valakinek, teljesen a plafonon volt, hogy "de hát teljesen más a kettő", és elmondta, hogy miben különböznek. Teszem hozzá, ez sem sokat segített a megkülönböztetésben. Aztán kicsit utánaolvastam és minden világos lett. Az újhagyma gyakorlatilag a vöröshagyma gyerekkori megfelelője, azaz olyan vöröshagyma, aminek gyökér része még nem fejlődött ki rendesen. Ezzel szemben a póréhagymának semmi köze a vöröshagymához, sőt zsenge, világoszöld leveleit is fogyaszthatjuk.

Tudtad, hogy gyógynövény?

A hagyma a gyógynövények között is igen előkelő helyen áll. Több ezer éve ismerjük, mint házi gyógyszert. Már az egyiptomi piramisépítők is kaptak vöröshagymát és fokhagymát is, hogy sokkal kitartóbban és betegség nélkül bírják a munkát. Az ókori görögöknél a legnagyobb tekintélye a hagymaárusoknak volt, de a rómaiak asztaláról sem hiányozhatott.

Miért és hogyan érdemes fogyasztatni?

Az újhagyma aromája kellemesen hat, egyedi ízvilággal rendelkezik. Friss, idényzöldségnek számít, ropogós és üde, remekül passzol főételekhez, levesekbe és salátákba is. Ez a zöldség nem csak az immunrendszert tartja karban, de segíti az emésztést, vízhajtó hatású, javítja a szívműködést és rendszeres fogyasztása csökkenti a vérnyomást. Antioxidánsokban gazdag, tartalmaz B2 és C-vitamint, ezen kívül kalciumot és foszfort is.

A kalcium szükséges a csontjaink, ízületeink és fogaink rendben tartásához, erősítéséhez, valamint a csontritkulás megelőzéséhez. Többek között az újhagyma kalciumtartalma is szerepet játszik a szív- és érrendszert segítő hatásában. Sokban hasonlít erre a foszfor hatása is amellett, hogy állóképesség növelő. Nem mellesleg tavasszal minden piacon jó szívvel, frissen árulják a kofák. Ne féljünk kipróbálni új ízeket, nem csak rántott hús meg zsíros kenyér létezik a világon! Az újhagymát és a medvehagymát is kipróbálhatjuk először kis mennyiségben, esetleg házi vajkrém készítésénél vagy a reggeli mellé harapva. Kabos Gyula is megmondta: „A hagymához is hagymát eszek.”

Forrás: netamin

 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Kenyér: az ezerarcú alapélelmiszer Gyógyhír Magazin

Nyári ízutazás, avagy mit hozzunk haza a világ konyháiból? Gyógyhír Magazin

A gyermekkori emlékeket idéző „Szilvafácska” lett Magyarország Cukormentes ... Gyógyhír Magazin

Így reagál a szervezetünk a túl hideg italokra Gyógyhír Magazin

Rekordhőség, tavaszi fagyok, mégis kiváló lett a magyar görögdinnye Gyógyhír Magazin

Így lúgosítsunk helyesen Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
augusztusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája