• 2020. szeptember 20., vasárnap

Megszüntetni az előítéleteket


2016.10.31

Az indianapolisi székhelyű Lilly gyógyszergyár közzétette annak a nemzetközi kutatásnak az első eredményeit, amelyet a pszoriázissal (pikkelysömör) élő páciensek körében végeztek, hogy átfogó és aktuális képet kapjanak a betegség kezelésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokról és nehézségekről.



A „Közelebb egymáshoz” elnevezésű felmérésben tíz ország betegei vettek részt, az eredmények pedig minden korábbinál részletesebb leírást adnak többek között arról, hogy milyen tényezők befolyásolják a terápiás együttműködést, milyen az egyes betegek elégedettsége a kezeléssel kapcsolatosan, illetve hogy miként változtatta meg a pikkelysömör az érintettek életét és személyes kapcsolatait.

„Ezek az eredmények egyértelműen rávilágítanak azokra a nehézségekre, amelyekkel a pikkelysömörben szenvedők milliói kénytelenek nap mint nap szembenézni, mivel egy olyan betegségről van szó, amellyel kapcsolatban számtalan tévhit és félreértés van ma is a fejekben” – nyilatkozta Fehér Mihály, a Lilly Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. „Azt reméljük, hogy együttműködve a magyar  orvos- és betegérdekképviseleti szervezetekkel, a jövőben sikerül nem csupán ezeket a tévhiteket eloszlatni, de a betegség valódi kiváltó okaira koncentrálva, azt jobban megérteni és a kezelésben áttörést jelentő eredményekre jutni.”

A kutatás eredményeinek feldolgozása után megállapítható, hogy a betegség korai fázisában adott gyógyszeres és helyi kezelési módszerekkel a páciensek sokkal kevésbé voltak megelégedve (57%), mint az általában már csak az előrehaladottabb fázisban alkalmazott korszerű, biológiai terápiákkal (75%). Ezenkívül az is egyértelműen kiviláglik, hogy a kezelés sokkal sikeresebb azon páciensek esetében, akiknek az együttműködési hajlandóságuk illetve a terápiával szembeni bizalmuk  magasabb. A magas együttműködési hajlandósággal rendelkező betegek 76%-a, míg az alacsonyabb bizalommal rendelkezőknek csupán 48%-a számolt be pozitív változásról. A betegség lélektani hatásait elemezve riasztónak minősíthető az a tény, hogy a pikkelysömörrel érintettek 45%-a szerint partnerkapcsolatuk vagy házasságuk negatívan változott a betegség kialakulása óta, a válaszadók több mint fele pedig a mindennapi életminőségük jelentős romlásáról számolt be.

„A pikkelysömör nem csak fizikai fájdalmakkal járhat, de mentálisan is nagyon nehezen viselhető” – mondta Dr. Tóth Ágoston, a Lilly Hungária Kft. szenior orvostanácsadója. „Minden reményünk megvan viszont arra, hogy ezen kutatás eredményeit is felhasználva a jövőben hatékonyabban tudunk azokra a fókuszpontokra koncentrálni, amik igazán döntő befolyással lehetnek a betegek életminőségének javítására.” 

A pszoriázisról 

A pikkelysömör (pszoriázis) az immunrendszer és a bőr sejtjeinek veleszületett, öröklött eltérései és külső provokáló tényezők együttes hatására alakul ki. Az immunrendszer egyes elemei fokozottan működnek, gyulladást indítanak el és tartanak fenn a bőrben, mely gyulladás következtében a bőr sejtjei erőteljesen osztódnak. A bőr sejtjeinek gyors szaporodása következtében nem megfelelő a sejtek érése és szaruképzése, így jönnek létre a gyulladt és hámló kiütések a betegek testén.  A bőrtünetek viszketnek, pszichésen zavarják a beteg mindennapjait, kezelésük időigényes, kellemetlen, ráadásul súlyos ízületi- és körömtünetek is kísérhetik a bőr érintettségét.   A genetikai faktorokon kívül számos környezeti tényező van, ami provokálhatja a klinikai tünetek kialakulását. Ilyen provokáló tényező a stressz, a téli hideg idő, a bőrt érő fizikai trauma, a napégés, a fertőzések, a gyógyszerallergiás reakció, bizonyos gyógyszerek szedése, az alkohol, a hormonális hatások, az elhízás és egyes anyagcsere-betegségek. Világszerte kb. 125 millióan, ebből Magyarországon mintegy 200 ezren szenvednek ebben a betegségben.

A kutatásról

A „Közelebb egymáshoz” nemzetközi kutatásban Kanada, Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország, Németország, Spanyolország, Dánia, Hollandia, Svájc és Svédország vett részt. 2016. júliusa és októbere között 1249 közepesen súlyos és nagyon súlyos stádiumban lévő  pszoriázissal kezelt, 18 és 75 év közötti beteget kérdeztek meg. A felmérést a Hall and Partners piackutató cég végezte.

A Pszoriázis  Világnapról 

A Pszoriázis Világnapja 2004 óta minden év október 29-én hívja fel a figyelmet erre a számos tévhit és megbélyegző társadalmi  kirekesztés jellemezte betegségre. A betegek, bőrgyógyászok és a betegséggel foglalkozó különböző szervezetek kezdeményezésében meghirdetett esemény elsődleges célja, hogy tájékoztatást nyújtson arról, hogy a pikkelysömör (pszoriázis) és súlyosabb válfaja, az izületi gyulladással párosuló psoriasis arthritis a népesség jelentős részét érintő megbetegedés, világszerte mintegy 125 millió beteget tartanak nyílván,  szinte bizonyosan előfordul mindenki környezetében, ezért fontos a megértő megközelítés. További információ a Pszoriázis Világnap eseményeiről és az idei év fókusztémájaként meghatározott „a pikkelysömörben szenvedő betegekkel szembeni előítéletek lebontása” vitafórum legújabb publikációiról elérhető a Világnap hivatalos honlapján.

 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Ön is nagyszülő? Kulcsszerepe lehet unokái boldogságában! Gyógyhír Magazin

Mitől leszünk betegek illetve hogyan őrizhetjük meg egészségünket? Gyógyhír Magazin

Mit gondol a lakosság a háztartási gyógyszerhulladékokról? Gyógyhír Magazin

Parányi jótevők – amit a mikrobiomokról tudni kell Gyógyhír Magazin

Ezért nélkülözhetetlen a magnézium Gyógyhír Magazin

„Legyőzte a kórt, de nem győzte meg a kort” Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
szeptemberi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája