• 2025. május 05., hétfő

Keresés


198 db találat a következő kifejezésre: Tüdő

A legveszélyesebb férfi betegségek első tünetei

2025.04.27

Óvd meg magad a súlyos betegségektől, következményeiktől, figyelj oda ezekre a tünetekre, és fordulj orvoshoz, ha észleled őket.

Elrajtolt a pollenszezon: most érdemes felkészülniük az allergiásoknak

2025.04.23

A tavasz megérkezésével menetrendszerűen elindult a pollenallergia-szezon Magyarországon – a következő hónapokban egymást váltják a különféle allergének, így a mogyoró és az égerfa után már jelen vannak a levegőben a ciprus- és tiszafafélék, valamint a kőris, a nyár, a juhar, a fűz és a gyertyán virágporai is – mégpedig jobbára közepes koncentrációban.

Innováció, tudomány és mesterséges intelligencia a betegek szolgálatában

2025.04.18

A Sanofi gyógyszeripari innovációs központban a biofarma cég most bemutatja globális immunológiai stratégiáját, kiemelve az innovatív gyógyszerek és vakcinák szerepét a jövő orvoslásában. A Sanofi Science Lab a 2024-es Párizsi Olimpiai és Paralimpiai Játékokon mutatkozott be elsőként, most pedig Marseilles, Barcelona, Milánó és Frankfurt mellett Közép-Európában egyedül Magyarországon lesz megtekinthető a szakmai közönség számára.

Honnan ismerheti fel az anafilaxiát?

2025.04.17

Ön tudja, hogy mi a teendője anafilaxiás sokk esetén? Tisztában van vele, hogy mely tünetek alapján azonosíthatja be ezt a hirtelen kialakuló, súlyos és életveszélyes reakciót? Dr. Mezei Györgyi, az Allergiaközpont allergológus és klinikai immunológus, gyermek tüdőgyógyász szakorvosa foglalta össze az anafilaxiával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A megnagyobbodott garatmandula is okozhat hiperaktivitást a gyermeknél

2025.04.17

Gyermekkori hiperaktivitást, koncentrációzavart és nagyfokú fáradékonyságot is okozhat az obstruktív alvási apnoé, melynek hátterében igen gyakran – a megnagyobbodott orrmandula mellett – a megnagyobbodott garatmandulák állnak. Mi a teendő, ha a szülő azt tapasztalja, hogy gyermeke nyugtalanul alszik vagy horkol? Dr. Holpert Valériát, a Fül-orr-gége Központ szakemberét kérdeztük a gyermekkori obstruktív alvási apnoéról.

Ezt a 7 fájdalomtípust komolyan kell venni

2025.04.11

A szervezet a fájdalommal jelzi, ha valami nincs rendben, a háttérben sok esetben szerencsére enyhébb dolgok állnak. Ha nem tudod a fájdalom pontos okát, érdemes kivizsgáltatni azt. Íme 7 fájdalomtípus, amelyet komolyan kell venni, és orvosi segítséget kell kérni a diagnózishoz, kezeléshez.

Húsvéti allergének: mire figyeljenek az allergiások az ünnepen?

2025.04.09

Sokan tisztában vannak azzal, hogy milyen típusú allergiájuk van, és hogy húsvétkor is körültekintőnek kell lenniük például a tojással vagy a magas hisztamin tartalmú füstölt húsokkal. De az talán már kevésbé ismert, hogy a barka, a locsolókölni vagy a plüssökben megbújó poratkák is allergének lehetnek. A leggyakoribb húsvéti allergéneket dr. Somogyi Éva, az Allergiaközpont csecsemő- és gyermekgyógyásza, gyermektüdőgyógyásza, allergológus és klinikai immunológus szakorvosa mutatta be.

Nem csak a változékony idő miatt súlyosbodhatnak az asztmás panaszok

2025.04.04

Az időjárás változásai befolyásolhatják az asztmás tüneteket. Esős, párás időben, de nagy hőségben is fokozódhatnak a panaszok, illetve allergiás asztma esetén a pollenkoncentráció miatt is erősödhetnek a tünetek. Ha azonban az elmúlt időszakban gyakrabban tapasztalja a tüneteket és emiatt sűrűbben használja a rohamoldó készítményeket, elképzelhető, hogy a kezelési tervet kell módosítani. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, milyen egyértelmű jele van annak, hogy a személyre szabott kezelés nem megfelelő, azon változtatni kell.

Asztmás? Erre figyeljen párásítás és inhalálás során!

2025.04.01

A szellőztetés télen is nagyon fontos, így nemcsak a lakás levegőjének minőségét tudjuk javítani, hanem a páratartalmat is befolyásolhatjuk. Mire figyeljenek a krónikus légúti betegek? Hogyan hat a páratartalom a tüneteikre? Erről kérdeztük dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyászt, a Tüdőközpont orvosát.

Gyermekkori asztma

2025.03.30

Az asztma gyakran gyermekkorban kezdődik, megjelenésének esélyét növeli az öröklött hajlam. Megfigyelhetünk nemek közti különbségeket: fiúknál 1,5-2-szer gyakrabban jelentkeznek a tünetek.

Idős korban több törődést kíván az immunrendszer

2025.03.29

Az életkor előrehaladtával számos változás zajlik a szervezetben, ami az immunrendszer működését is befolyásolja. Ezért különösen fontos, hogy az idősebbek a fertőző betegségekre időszakokban a szokásosnál is jobban odafigyeljenek immunrendszerük karbantartására.

Ezek a horkolás rizikófaktorai

2025.03.28

A horkolás nem csak a hálótársat zavarja, de veszélyes is lehet a horkolóra nézve, elsősorban az alvási apnoé kialakulása miatt. Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, az alváslaboratórium vezető szomnológusa a horkolás szempontjából jellemző rizikófaktorokra és a kezelés lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

A kardiológiai rehabilitáció 5 fő eleme

2025.03.23

A kardiológiai rehabilitáció célja nem csak az, hogy megelőzhető legyen egy második szív-érrendszeri esemény, például szívinfarktus, de az is, hogy a fizikai változtatásokon túli szakértői támogatással érhető, fenntartható, sőt élvezhető legyen az új életmód.

Vérszegénység: hogyan kerüljük el?

2025.03.22

A vérünk feladata az oxigén, a szén-dioxid, a tápanyagok, a víz, az oldott anyagcseretermékek szállítása, és fontos szerepe van az immunreakcióknál, a hormonok szállításában, továbbá a testhőmérséklet-szabályozásban. A vörösvértestjeink felelősek az oxigén szállításért, hiányukat vérszegénységnek, anémiának nevezzük.

Az utolsó cigaretta után

2025.03.21

A dohányzással számtalan egészségre káros vegyi anyag kerül a szervezetbe, ám leszokás után már egészen rövid idő alatt érzékeli a test a pozitív hatásokat.

Csúnyán köhög a gyermek: mi a teendő?

2025.03.04

„Csúnyán köhög” – panaszolják aggódva a szülők, amikor náthás és napok óta köhögő gyermekeikkel felkeresik az orvost. Dr. Mezei Györgyi, a Tüdőközpont gyermektüdőgyógyász, allergológus és klinikai immunológus szakorvosa arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírusfertőzésekkel együtt járó köhögés 3-4 hétig is fennállhat.

Miben segíthet, az asztmás gyereknek?

2025.03.03

Az inhalációs terápiák légúti betegségekben való alkalmazása már régóta ismert. A só tisztítja a tüdőt, a hörgőket, segít a váladék oldásában, és így kiegészítő terápiaként az asztmás gyermekek kezelésében is jótékony hatású lehet.

Hogyan jelzi a bajt a hasnyálmirigy?

2025.02.21

Ha krónikussá válik a hasnyálmirigy-gyulladás, akár sokkos állapotot is okozhat, ezért különösen érdemes ismerni a tüneteit.

Minden második ember ebbe a betegségbe hal bele

2025.02.20

Hazánkban minden második ember szív- és érrendszeri betegségbe hal bele, pedig a betegség megfelelő életmóddal, szűréssel, kezeléssel és folyamatos ellenőrzéssel jó eséllyel elkerülhető. Terápia és odafigyelés nélkül a vénák állapota folyamatosan romlik, a betegség legsúlyosabb stádiumában nem gyógyuló fekélyek alakulnak ki elsősorban az alsóvégtagon. Kezeletlen állapotban, a folyamat előrehaladtával a végtag amputálására lehet szükség.  Az évente végzett amputációk számát tekintve Magyarország az európai lista élén áll.

Lehet, hogy nem megfázása, hanem poratka allergiája van a gyermekemnek?

2025.02.15

A háziporatka egész évben jelen van lakásainkban, ám a fűtési időszak kezdetével egyre több gyermekkel jelennek meg a szakrendelésen a szülők, az atka allergiásokra jellemző tünetekkel – tudtuk meg dr. Somogyi Éva, gyermek tüdőgyógyásztól, az Allergia Központ orovástól, aki néhány praktikus tanáccsal is ellátta az érintetteket.  

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszai

2025.02.11

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket – hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.

Enyhe légúti fertőzés is belobbanthatja az asztmát

2025.02.09

Tipikus náthás tünetekkel, tüsszögéssel, orrfolyással kezdődik, majd néhány nap elteltével súlyos nehézlégzéssé alakul az enyhe megfázás. Ha valaki asztmás, még jobban kell figyelnie a megelőzésre, kezdeti tünetekre és kezelésre.

Mellkasi fájdalom - szív eredetű, vagy sem?

2025.02.09

Sokan ijednek meg a mellkasi fájdalomtól, és asszociálnak rögtön szívinfarktusra, azonban az esetek többségében nem a szív váltja ki. De mikor okozza a szív, és mikor kell mindenképpen kivizsgáltatni? Cikkünkből kiderül.

Tanácsok, amivel megúszhatjuk az influenzát

2025.02.08

Az új év idén az influenzajárványnak is lendületet adott hazánkban, így az ünnepi kikapcsolódás után sokakat hamar és váratlanul döntött le a lábáról a vírus. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint a légúti megbetegedések közül a negyedik héten is egyértelműen az influenza vezette a listát 43,7 százalékkal.

Daganatok – életmentő a korai kezelés

2025.02.07

Köztudott, hogy minél rövidebb idő telik el egy betegség diagnosztizálása és a kezelés megkezdése között, annál nagyobb a páciens esélye a gyógyulásra. Ezt az általános igazságot nemrégiben egy amerikai kutatócsoport egyes konkrét daganattípusok kapcsán vetette próba alá.

A szamárköhögés nem csak gyermekbetegség

2025.02.01

A jelentések szerint a szamárköhögés esetszáma jelentősen megnövekedett Magyarországon az elmúlt időszakban. Bár a 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőkre nézve a legveszélyesebb, nem kizárólag gyermekbetegségről van szó, felnőttek körében is előfordulhat, gyakran komoly tünetekkel. Hogyan lehet felismerni ezt a köhögéssel járó betegséget, mikor kell orvoshoz fordulni, és miért fontos a védőoltás felnőttkorban is? Dr. Jelenik Zsuzsanna, a Budai Egészségközpont szakorvosa összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat, és elmondja, hogyan kezelhető és előzhető meg a szamárköhögés.

Reflux és fel nem ismert allergia is okozhat nyelőcsőgyulladást

2025.01.30

Rendszeresen úgy érzi, mintha az étel elakadt volna a nyelőcsövében? Csak nagyobb mennyiségű folyadék elfogyasztásával képes egy-egy falattal megbirkózni? Az étkezések előtt apró darabokra vágja az ennivalót, hogy le tudja nyelni? Ha a fenti kérdésekre igennel válaszolt, akkor elképzelhető, hogy a nyelőcső krónikus gyulladásos betegségében, az úgynevezett eozinofil nyelőcsőgyulladásban szenved – hívja fel a figyelmet dr. Pászthory Erzsébet, az Allergiaközpont gasztroenterológusa, belgyógyász szakorvosa, aki a háttérben álló okokról és a kezelési lehetőségekről is beszélt.

A 40-es, 50-es nőknek is gondolniuk kell a fogamzásgátlásra

2025.01.26

Egy nő életében a negyvenes, ötvenes évek sem jelentik feltétlenül azt, hogy nem eshet teherbe, ez ugyanis a menopauza beálltáig csökkenő eséllyel ugyan, de bekövetkezhet. Azonban nem mindegy, milyen megoldást választanak a hölgyek, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy ami a húszas, harmincas években megfelelt, az most is optimális. Dr. Józan Gyöngyi, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza, sebész beszélt a témáról.

Segíthet a meddőségen, ha leszokom a dohányzásról?

2025.01.19

A dohányzásról rég tudjuk, hogy nem tesz jót a szervezetnek, sőt, a meddőség kialakulásában is szerepet játszik. De vajon, ha a bagó megy, akkor a termékenység visszatér?

Jelek, hogy utolér minket az influenza

2025.01.14

Az influenzát az ortomixovírusok családjába tartozó influenzavírus A, B és C okozzák. A vírusok olyan kórokozók, amelyek a gazdaszervezet felhasználásával a gazdaszervezetben szaporodnak tovább. Az A típusú influenzavírus az emberen kívül más emlősök és madarak között is elterjedt kórokozó. Ez okozza a legnagyobb (akár világméretű) járványokat és a legsúlyosabb betegségeket, újabb változatok alakulnak ki, melyek ellen a gazdaszervezetek még nem védettek.

Reumás csomók: mi a teendő velük?

2025.01.13

A reumás csomók jellegzetes, bár általában ártalmatlan tünetei a sokízületi gyulladásnak. Mi a teendőnk a bőr alatt megjelenő kisebb-nagyobb elváltozásokkal.

Jelek, amelyek hipochondriára figyelmeztetnek

2025.01.06

A hipochonder kényszeresen sokat foglalkozik saját egészségével, és minden apró tünetet komoly megbetegedésnek vélhet. A súlyos betegségtől való félelmét az sem oszlatja el, ha az orvosi vizsgálatok semmilyen problémát nem jeleznek.

Sok betegség okozhat elhúzódó köhögést

2024.12.29

Krónikus köhögés esetén, vagyis ha a panaszok 8 hétnél hosszabb ideje fennállnak, mindenképp indokolt az orvosi kivizsgálás. A tartós köhögésnek számos légzőszervi vagy más szervrendszeri oka is lehet. Dr. Tárnok Ildikó tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont orvosa néhány gyakori kiváltó okot sorolt fel az elhúzódó panaszok hátterében.

Legyen körültekintő: télen magasabb a szívroham kockázata!

2024.12.28

A szívproblémák kockázata az évszakokkal együtt változik: tudományos kutatások igazolják, hogy télen megnőhet a szívelégtelenség, a szívroham és más szív- és érrendszeri problémák gyakorisága. Nézzük, milyen tényezők állhatnak a háttérben.  

Új év, új esély – a tudatosság tanulható

2024.12.26

Egészséges táplálkozás, a korábbinál több testmozgás, mértékletes alkoholfogyasztás, a dohányzás mellőzése, káros szokásaink felszámolása. Az új esztendő sokaknál fogadalmakkal indul, de hogy ezek valóra is válhassanak, tudatosságra van szükség. Ha a terveket tettek követik, a testi-lelki harmóniát is megtalálhatjuk.

A röntgen-sugár felfedezése

2024.12.22

1895-ben Wilhelm Conrad Röntgen részben a véletlennek köszönhetően felfedezte az „ismeretlen” – így aztán „X”-nek elnevezett – sugárzást.

50 felett jár? Megfelelő életmóddal elérhető a sikeres öregedés

2024.12.21

Az idő múlásának látható nyomait ma már számtalan módszerrel kendőzhetjük, de jó tudni, hogy a szervezetünkben lejátszódó változások ellen is tehetünk. Dvorák Márton, a Your Power Med Health Center mozgásterápia szakmai vezetője arról beszélt, mit nevezhetünk sikeres öregedésnek és mit tehetünk ezért.

Fokozódhatnak az asztmás panaszok

2024.12.21

A télies reggelek, a hideg és ködös, párás levegő nem kedvez az asztmás betegeknek. A fűtési szezonban emellett a lakásokban is megemelkedhet a páratartalom. Dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász elmondta, hogy ez asztma esetén több okból is gondot jelenthet.

A csontritkulás Magyarországon is népbetegség

2024.12.13

A világon mintegy kétszázmillióan, Magyarországon pedig legalább egymillióan – kezdődő stádiummal együtt kb. hárommillióan – élnek a „néma kórként” is emlegetett csontritkulással. Ez az egészségi probléma elsősorban az ötven év feletti nőket érinti, de a férfiak körében is komoly mértékben növeli a csonttörések kockázatát. A csontritkulás világnapja alkalmából a Budai Egészségközpont szakorvosa összefoglalja a betegséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, tüneteket és megelőzési lehetőségeket.

Színesek, illatosak és légúti tüneteket is okozhatnak ezek az ünnepi kellékek

2024.12.13

A gyertyák kellemes dekorációs kiegészítői otthonainknak, melyeket a karácsony közeledtével egyre gyakrabban lobbantunk lángra, ezzel is emelve az ünnep fényét. Dr. Potecz Györgyi, az Allergiaközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere szerint azonban az illatgyertyák jelentős mértékben hozzájárulhatnak a beltéri levegőszennyezéshez, és légúti irritációt is kiválthatnak az arra érzékenyeknél.

Kutyaharapást szőrével – miben segíthet az allergénspecifikus immunterápia?

2024.12.12

Antihisztamin tabletták, szemcseppek és szteroid orrspray-k – az allergiás betegek házi patikájának nélkülözhetetlen darabjai. Létezik-e további lehetőség a tüneti szereken kívül?  Dr. Mezei Györgyit, az Allergiaközpont gyermektüdőgyógyász, allergológus-klinikai immunológus szakemberét arról kérdeztük, hogy kiknek javasolt az allergénspecifikus immunterápia, és miben tér el a tüneti kezeléstől.

Gyógynövények a mozgás öröméért

2024.12.09

Mozgásszervi betegségeknek nevezzük az izmok, ízületek és csontok kóros elváltozásait, melyeknek több típusát ismerjük (kopásos vagy gyulladásos kórképek stb). A betegségcsoport hazánkban nagyjából minden ötödik-hatodik embert érinti; különösen gyakori az akívan sportolók, a túlsúlyosak és az idősek körében. A kór kiegészítő kezelésére, és főként a tünetek enyhítésére több gyógynövény is alkalmas.

Az étrend is segíthet a rák megelőzésében

2024.12.07

Számos kutatás összesített eredménye azt mutatja, hogy az étrendnek szerepe lehet a rákos megbetegedések megelőzésében. Meggyőző adatok szólnak amellett, hogy a gyümölcsök, zöldségek és a teljes kiőrlésű gabonafélék rendszeres és bőséges fogyasztása csökkenti egyes ráktípusok – a tüdőrák, az emlő- és vastagbélrák, a szájüregi- nyelőcső- gége- és gyomorrák – kialakulásának kockázatát. Ételeink rosttartalma, vitamin- és nyomelemtartalma, illetve antioxidáns hatása egyaránt szerepet játszhat a megelőzésben. A védőhatás elsősorban valamely sejt rákos sejtté való átalakulásának gátlásában nyilvánul meg.

Egy különleges és nálunk gyakori zöldhályog fajta: az exfoliatív glaukóma

2024.12.04

Az exfoliatív (pszeudoexfoliatív) glaukóma világszerte a leggyakoribb másodlagos nyitott zugú zöld hályog. Sajnos nem csak gyakori, de az egyik legsúlyosabb kimenetelű, legrosszabb lefolyású glaukóma forma is. Hazánkban is nagyon gyakori betegség hátteréről Prof. Dr. Holló Gábor szemész szakorvos, glaukóma specialistáját kérdeztük.

Vissza a mindennapokhoz trombózis után

2024.12.03

Mélyvénás trombózis után sokakban felmerül a kérdés, hogy mikor és hogyan térhetnek vissza a mindennapokhoz, a megszokott életvitelükhöz. Mi lesz a munkával? A mozgással? Ezeket és még sok mást is megválaszol prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája.

Magyarországon elsőként indulhat el a mióma vágás nélküli műtéti kezelése

2024.12.01

A rádiófrekvenciás ablációval történő kezelés előnye, hogy a méhet nem kell eltávolítani, a szervezetet a beavatkozás csak minimálisan terheli, és az esetek egy részében még altatás sem szükséges.

Még nem késő beadatni az influenza elleni oltást

2024.11.27

A rizikócsoportba tartozóknak, a környezetükben élőknek különösen ajánlott az oltás, de azok számára is javasolt, akik szeretnék a fertőződés és a betegség elhúzódásának esélyét lecsökkenteni. A négy komponensű vakcina az influenza több altípusával szemben is jelentős védettséget ad.

Az egészséges életmód 3. pillére lehet a hideg-meleg terápia

2024.11.26

A fizikai aktivitás és a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett a szaunázás és a hideg fürdő, a jégkamra lehetnek azok az elemek, amelyek jelentősen hozzájárulnak a gyógyuláshoz, az egészség fenntartásához. Dvorák Márton, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája elmagyarázza, miért.

Az 5 leggyakoribb tévhit a visszérbetegségről

2024.11.23

Kezdetben a legtöbben betudjuk egy-egy hosszú nap, vagy a növekvő éveink számának az ólomsúlyt a lábunkban, az éjszakai lábgörcsre ébredést, vagy a bokaduzzanatokat. Pedig a keringési zavarok nem feltétlenül életkorfüggőek, és nemcsak a hosszú álldogálás következtében okoznak kellemetlenségeket. Számoljunk le a visszérbetegséggel kapcsolatos tévhiteinkkel! Vegyük komolyan a jeleket!

Miért baj, ha túl gyakran használja az asztma rohamoldó szereket?

2024.11.22

Az asztma krónikus betegség. Változékony lehet, alapvetően nem gyógyítható, de megfelelően beállított kezeléssel tartós tünetmentességet lehet elérni. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, milyen egyértelmű jele van annak, hogy a személyre szabott kezelés nem megfelelő, azon módosítani kell.

Bajt jelez a magasabb légzésszám?

2024.11.20

A légzésszám változik fizikai aktivitás hatására, de betegségeket is jelezhet, ha magasabb, vagyis ha a szokásosnál szaporábban vesszük a levegőt. Dr. Tárnok Ildikó tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont orvosa a magas légzésszám lehetséges okait foglalta össze.

Felismerni és megelőzni a vashiányt

2024.11.19

Egy felnőtt férfi szervezete mintegy 3, a nőké kb. 2,3 gramm vasat tartalmaz — ugyanakkor a testtömeghez viszonyítva elenyésző mennyisége ellenére a vas szó szerint létfontosságú az embernek.

Koronavírus 2024: ilyen tüneteket okozhat

2024.11.17

Ha a nyári szezon végén köhögő, tüsszentő emberekre leszünk figyelmesek a környezetünkben, sokféle betegségre gondolhatunk: a szezonális allergia mellett a klasszikus légúti fertőzések is okozhatnak hasonló panaszokat, és a világjárványért felelős koronavírus sem tűnt el.

November – a tüdőrák hónapja

2024.11.12

Szerte a világon novemberben egészségügyi intézmények, alapítványok, jelenlegi és felgyógyult betegek, illetve hozzátartozóik hívják fel a figyelmet a tüdő daganatos megbetegedésének kockázatára. Mit tehetünk a betegség megelőzéséért, illetve általában tüdőnk egészségéért?

5 tünet, ami vérképzési zavarra utalhat

2024.11.11

A fáradtság, a láz és a duzzadt nyirokcsomók gyakran előforduló, általános kísérőtünetei lehetnek többféle betegségnek, és vérképzőszervi megbetegedésre is felhívhatják a figyelmet – mondja dr. Kárpáti Ágnes, belgyógyász, hematológus, a Trombózis- és Hematológiai Központ szakembere. A vér és a vérképző szervek rendellenességeire utaló tünetek esetén hematológiai szakrendelést felkeresve tisztázhatjuk a kiváltó okokat és részesülhetünk a szükséges terápiában.

Véralvadásgátlót szedek és hullik a hajam! Ez is okozhatja!

2024.11.10

Az egyik ritka, de létező, és sajnos esztétikai problémát is okozó mellékhatása a véralvadásgátlóknak a hajhullás. Önnél is előfordult már? Prof. Dr. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját kérdeztük arról, mit tehet a beteg, ha ilyen problémája van.

Ami a nőknél mellrákot, az a férfiaknál prosztatarákot okoz

2024.11.07

Hamarosan vége az októbernek, a mellrák elleni küzdelem hónapjának, és érkezik a november, a prosztatarák hónapja. Szükség van erre a kiemelt figyelemre, hiszen évente hazánkban 8.000 új mellrákos és 4.500 új prosztatarákos megbetegedést regisztrálnak. A rákbetegségek sokféle ok miatt alakulhatnak ki, de az emlőrák, és a prosztatarák is azok közé a daganatos betegségek közé tartoznak, melyek kialakulásánál az örökölt génállomány is nagyon meghatározó, ráadásul mindkét megbetegedés esetén ugyanazoknak a géneknek, a BRCA1 és a BRCA2 gének mutációi növelik a kialakulás kockázatát. A tudomány fejlődésének köszönhetően már lehetősége van mindenkinek előre, proaktívan kiszűrni ezeket a genetikai kockázatokat, még a betegség esetleges kialakulása előtt.

Egyre jobb eséllyel gyógyítható a tüdőrák

2024.11.07

Az utóbbi másfél évtizedben sokat javultak a tüdődaganatos betegek gyógyulási esélyei. Ennek oka, hogy az új, hatékony daganatterápiás eljárásokkal már az előrehaladott stádiumban lévő betegek életét is egyre többször tudják megmenteni.

November a nemzetközi Tüdőrák Hónapja

2024.11.06

A tüdőrák- és a dohányzásellenes szervezetek világszerte minden év novemberében tartják a Tüdőrák Hónapját, hogy felhívják a figyelmet a betegséget okozó tényezőkre, az ellene folytatott küzdelemre, az új diagnosztikai eljárásokra, a gyógyulás esélyeire.

Jön-megy a mellkasi fájdalom? Ez lehet az oka

2024.10.31

A vissza-visszatérő mellkasi fájdalomnak számos oka lehet, enyhébbek és orvosi ellátást igénylők is. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta arról beszélt, mi minden okozhat ilyen tünetet és mikor érdemes orvoshoz fordulni.

Az ősszel kiújult refluxa vagy a szíve miatt van mellkasi fájdalma?

2024.10.30

A mellkasi fájdalom olyan jelzés, amelynek mindenképpen ki kell deríteni az okát, hiszen gyakran kezelést igényel. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa azt ismertette, melyek a szív eredetű és a reflux-ból következő mellkasi fájdalom jellegzetességei.

Zavar a bal szívkamra működésében

2024.10.23

A szív a keringési rendszerünk központja, fő feladata, hogy tápanyagban gazdag vérrel és oxigénnel lássa el szervezetünk összes létfontosságú szervét.

A korai halálozás legjobb előrejelzése

2024.10.21

Egy egyszerű mérésből megállapítható, hogy valakinek milyenek az életkilátásai, illetve mennyire súlyos szívelégtelenségben szenved – állítják az értékelést szorgalmazó klinikusok.

Ősszel fokozódnak a reflux tünetei

2024.10.15

Az ősz nem kedvez az emésztőszervi betegségeknek, többek közt a reflux betegségnek sem. Ebben az évszakban sokan panaszolnak gyomorégést, torokban gombócérzést, de a szájszárazság, böfögés és kellemetlen lehelet is megnehezíti a mindennapokat. A panaszok kezelése az életminőség javulásán túl azért is fontos, mert a kezeletlen reflux krónikus torokfájást és köhögést is okozhat.

Csúnyán köhög a gyermek: mi a teendő?

2024.10.14

„Csúnyán köhög” – panaszolják aggódva a szülők, amikor náthás és napok óta köhögő gyermekeikkel felkeresik az orvost. Dr. Mezei Györgyi, a Tüdőközpont gyermektüdőgyógyász, allergológus és klinikai immunológus szakorvosa arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírusfertőzaésekkel együtt járó köhögés 3-4 hétig is fennállhat.

Ödéma - kardiológiai vagy más oka van?

2024.10.13

Az ödéma egy szemmel is látható duzzanat, amelyet könnyű beazonosítani az érintettnek is. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa a kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet, hiszen akár komoly betegség is meghúzódhat a tünet mögött.

Mi okozhat fájdalmas nyelést?

2024.10.06

Elhúzódó panaszok esetén a beteg akár látványosan le is fogyhat, hiszen nyelési panaszai miatt az evés is nehezére esik. Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniátert, a Fül-orr-gégeközpont orvosát a nyelési zavarok okairól kérdeztük.

Tegyünk a visszér ellen!

2024.10.04

A tágult visszér sokáig nem okoz panaszt, leszámítva, hogy nem túl szép látvány. Pedig alattomos elváltozásról van szó, ami idővel fájdalmakhoz, bőrelváltozásokhoz és lábszárfekélyhez is vezethet.  E betegségcsoport esetében is nagyon fontos a megelőzés.

Levegőőőőőőőt!

2024.09.28

A felső légutak gyulladásos betegségei általában fertőzéses eredetűek, melyeket leggyakrabban vírusok, esetenként baktériumok okoznak. A bakteriális eredetű fertőzéseket általában antibiotikumokkal, a vírusos fertőzéseket pedig gyulladáscsökkentőkkel kezelik, a tüneteket enyhítik.

„Egészség skála” az ételekre?

2024.09.25

Gyakran szóba kerül, hogy milyen fontos az egészséges táplálkozás. Garmadával találkozhatunk étkezési tanácsokkal és irányzatokkal; ki a hús elhagyására esküszik, ki az ősi étrendre, ki a kevesebb szénhidrátra, kevesebb sóra, kevesebb cukorra. Pedig nem az a legfontosabb tényező az egészségünk megőrzése érdekében, hogy milyen dolgokat hagyunk ki ételeinkből, hanem az, hogy amit magunkhoz veszünk, az jó minőségű élelmiszer legyen.

Kockázatok és mellékhatások

2024.09.24

Minden évben január körül éri el Magyarországot az influenza, és október végén kezdődik a kampányszerű oltás. Az influenza panaszai hirtelen jelentkeznek, lázzal, a megfázás vagy nátha tünetei viszont fokozatosan alakulnak ki. Ez az egyik legjellemzőbb különbség a két megbetegedés között. Az előbbi súlyos szövődményekkel is járhat, a nátha kevésbé veszélyes.

Mi jelzi, hogy az asztma kezelése nem megfelelő?

2024.09.23

Az asztma kezelésének célja, hogy a beteg tünetei megszűnjenek, a személyre szabott kezelést alkalmazva a betegsége ne befolyásolja az életminőségét. Ha azt is gondoltuk eddig, hogy a gyakori köhögő roham, vagy nehézlégzés természetes, az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) egy olyan jelre hívja fel a figyelmet, amely esetén semmiképp ne halogassuk a soron kívüli orvosi vizsgálatot!

Azt hiszi, helyesen ápolja a fogait? Most ellenőrizheti!

2024.09.21

A nyár a szabadság, a pihenés és a szabadtéri kikapcsolódás időszaka. A forró hónapokban sem szabad azonban megfeledkeznünk fogaink ápolásáról. A hőség, a megváltozott étkezési szokások és a szabadidős tevékenységek ugyanis mind hatással lehetnek szájhigiéniánkra. Ráadásul sokan meg vannak győződve arról, hogy helyesen ápolják a fogaikat. A fogmosás azonban olyan, mint a kerékpározás: alaposan meg kell tanulni.

9 nem tipikus tünet, ami daganat gyanúját is felvetheti

2024.09.20

A daganatos betegségek olyan sokfélék lehetnek, hogy nem lehetséges egyetlen, mindenkire érvényes check-listát összeállítani a tünetekről. Nem is szokatlan, hogy bizonyos daganattípusok a „radar alatt” maradnak, vagy összetévesztik azokat más betegségekkel.  Dr. Pádi Éva, a Fájdalomközpont klinikai onkológusa, palliatív orvos, az onkológiai fájdalmak csillapításának specialistája arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel nem minden esetben vannak nyilvánvaló és egyértelmű tünetek, a ritkább panaszok hátterének is fontos utánajárni.

Rekeszlégzés: a legjobb, ami a tüdejével történhet

2024.09.18

A stresszkezelés kulcsfontosságú része egészségünk megőrzésének, amelyhez számos technikát – többek között a mély légzést – hívhatunk segítségül.  Dr. Potecz Györgyit,  a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológusát arról kérdeztük, hogy a stresszkezelésen túl milyen további egészségügyi előnyei vannak a tudatos rekeszlégzésnek.

Amikor a diagnózis: szkleroderma

2024.09.18

2009-ben a FESCA (Európai Scleroderma Szervezetek Szövetsége) június 29-ét választotta a szkleroderma világnapjává, hogy ily módon emlékezzék meg Paul Klee svájci festő és grafikusról, aki 1940. június 29-én halt meg szisztémás szklerózisban. Dr. Kádár János (), az Immunközpont belgyógyász, immunológus, infektológus szakembere foglalta össze a betegséggel kapcsolatos tudnivalókat.

Amikor a fagyievés öröm, de utána órákig kínlódik a gyerek

2024.09.17

Sokaknál azonban a tejből készült hideg finomság a pillanatnyi élvezet után akár keserves órákat okozhat a hasfájás, haspuffadás, hasmenés miatt. A rosszullét oka lehet laktózérzékenység is, ami a táplálkozástól és attól is függhet, hogy földrajzilag hol élünk. Szerencsére ma már modern orvosi készülékekkel gyorsan és fájdalommentesen kideríthetjük, valóban erről van-e szó – ilyen például az a hidrogén monitor, amelyet a 2023-as K&H gyógyvarázs pályázat keretében kapott az egyik kelet-magyarországi kórház gyermekosztálya.

Enyhe légúti fertőzés is belobbanthatja az asztmát

2024.09.16

Tipikus náthás tünetekkel, tüsszögéssel, orrfolyással kezdődik, majd néhány nap elteltével súlyos nehézlégzéssé alakul az enyhe megfázás. Ha valaki asztmás, még jobban kell figyelnie a megelőzésre, kezdeti tünetekre és kezelésre. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont főorvosa elmondta, milyen lépésekkel előzhető meg, hogy nátha hatására az asztmás tünetek fokozódjanak.

Légúti betegségek is jelezhetik az ételallergiát gyermekkorban

2024.09.12

Visszatérő középfülgyulladás és asztmás hörghurut esetén érdemes ételallergia irányába is vizsgálódni. Dr. Hidvégi Edit gyermekgyógyász, gasztroenterológus, tüdőgyógyász a táplálékallergiák légúti tüneteire a Prima Medica Szakmai Napon tartott előadásában hívta fel a figyelmet.

Véralvadási kisokos- mely fogalom mit jelent?

2024.08.27

A trombózis, trombofília kivizsgálása során számos ismeretlen szóval és rövidítéssel lehet találkozni, melyekről általában nem tudni, mit is takarnak. Lássuk, melyek azok a leggyakrabban előforduló szavak, melyek elhangozhatnak az orvos szájából, illetve melyek fellelhetőek a leleten.

5+1 ok, amiért hasznos a koffein

2024.08.23

Évezredek óta ismeretes, hogy ébren tartó hatása van, de kevesen tudják, hogy nem csak ebben segíthetnek a koffeintartalmú italok. Lássuk, milyen ismert, és kevésbé köztudott pozitív hatásokat tulajdonít a koffeinnek a tudomány!

Keringésünk épségéért

2024.07.29

Vérkeringésünk feladata, hogy ellássa a szervezetünket alkotó szöveteket táplálékkal és a működésükhöz nélkülözhetetlen oxigénnel, illetve hogy elszállítsa belőlük a szén-dioxidot és a salakanyagokat. E bonyolult szisztéma zavaraira sokszor olyan tünetek figyelmeztetnek, mint az úgynevezett vénás fájdalom, vagy a hajszálerek (kapillárisok) bevérzése. Mit tehetünk a megfelelő keringésért?

Tüdőgyulladás egy szem popcorntól? Ezeket az ételeket ne adja kisgyermeknek!

2024.07.24

A félrenyelt étel akár súlyos szövődményeket is okozhat a gyermeknek, ha a szülő nincs résen, és nem avatkozik közbe időben – hangsúlyozza dr. Hidvégi Edit, a Tüdőközpont tüdőgyógyász, gyermek tüdőgyógyász szakorvosa, aki szerint az efféle fatális balesetek némi odafigyeléssel nagyrészt megelőzhetők.

Heparin tartalmú krémek- mikre jók, mikre nem?

2024.07.23

A heparin egy igen gyakran alkalmazott hatóanyag, mely segít megelőzni a mélyvénás trombózis fellépését. Manapság igen népszerűek az olyan krémek, gélek, melyek tartalmazzák ezt az anyagot. Felmerülhet a kérdés, hogy ezek a készítmények vajon tényleg képesek megakadályozni a mélyvénás trombózist? Alkalmazhatóak prevenció gyanánt, avagy sem? A kérdést prof. Blaskó György, a Trombózis-és Hematológiai Központ véralvadási specialistája válaszolta meg.

Tüdőbeteg? Ezért jelenthet nagy kihívást a kánikula

2024.07.19

A kánikula különösen megviselheti azokat, akik a tüdőt érintő tartós megbetegedésben szenvednek. Miért követel nagyobb óvatosságot a forró nyár a COPD-s és asztmás betegektől? A kérdésre dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus szakembere válaszolt.

Fűre-fára…

2024.07.18

A nyár utolsó hónapjában az allergiásoknak nemcsak a hőséggel, hanem az erősödő tünetekkel is számolniuk kell. Az allergiát okozó növények közül a parlagfű ilyenkor virágzik, de nem ez az egyetlen tüsszögést és könnyeket kiváltó allergén ebben az időszakban. Nézzük, mely növényeket érdemes ilyenkor elkerülni, és mi a megoldás!

Oxigén koncentrátor - az otthoni oxigén terápia

2024.07.12

Az oxigén koncentrátort nem szabad összetéveszteni a lélegeztető géppel. Míg az utóbbi az inaktív – öntudatlan, kómában, vagy mélyaltatásban lévő – beteg esetén is biztosítja a légzést és a mellkas mechanikai munkáját, addig az oxigénkoncentrátor az aktív légzésre képes személyek hétköznapi életét teszi könnyebbé azáltal, hogy extra mennyiségű, szabadon áramló oxigént juttat az orron keresztül a tüdőbe, s így az egész szervezetbe.

A legfontosabb a megelőzés és a korai diagnózis!

2024.07.09

Magyarországon évente több mint 80 ezer új daganatos beteget regisztrálnak. A legfrissebb adatok szerint száz halálozásból csaknem harmincért felelős valamilyen daganatos megbetegedés. Mindeközben az összes eset egyharmada megelőzhető lenne, ha tudnánk, milyen a helyes önvizsgálat, hogyan kell végezni, és hol érhető el a legkorszerűbb diagnosztikai eljárás.

Óvatosan a táplálékkiegészítőkkel!

2024.06.28

A jóléti társadalmak lakói világszerte dollármilliárdokat költenek étrend-kiegészítőkre. Szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a táplálékkiegészítőkkel jobb óvatosnak lenni: túlzott fogyasztásuk ugyanis legalább olyan káros lehet, mint a hiányuk.

Mit árul el a mellkasi röntgenfelvétel?

2024.06.28

A mellkasröntgen elvégzésére tüdőszűrő és tüdőgyógyászati vizsgálat keretein belül is sor kerülhet. Kiknek ajánlott, illetve kötelező a tüdőszűrő vizsgálaton való részvétel, és milyen esetben kapunk beutalót a tüdőgyógyásztól mellkasi felvétel elkészítéséhez? A kérdésekre dr. Potecz Györgyi a Tüdőközpont tüdőgyógyász, allergológus és klinikai immunológus szakembere adja meg a választ.

Mitől lehet alacsonyabb a hemoglobin szintje?

2024.06.27

Mit mutat a laborleletünkben olvasható hemoglobin szint? Milyen okai lehetnek az alacsonyabb hemoglobin értéknek, és mi a teendő vele? Ezekben a kérdésekben segített tájékozódni dr. Halm Gabriella, belgyógyász, hematológus, a Trombózis- és Hematológiai Központ szakembere.

Új módszer segíthet több millió asztmás beteg életén

2024.06.27

Hazánkban is rohamosan növekszik az asztmás betegek száma: a légszennyezés és az egészségtelen életmód is közrejátszik a lesújtó statisztikákban. Az asztma nem gyógyítható betegség, de tünetei sokféleképpen enyhíthetők. A legújabb kutatások szerint a beleinkhez hasonlóan a tüdőben is egy speciális mikrobiom található, ami új terápiás lehetőségeket nyit meg a betegek előtt. A népbetegségnek számító asztma kialakulásának okait, tüneteit és a lehetséges kezelésmódokat tüdőgyógyász szakorvossal jártuk körbe.

Vasegészség és tüdőbaj: a két Kisfaludy

2024.06.25

A két Kisfaludy a magyar kultúrtörténetnek egy rendkívül progresszív korszakában élt és alkotott: a magyar romantika születése a fivérek irodalmi működése idején, és attól nem függetlenül történt. Míg az idősebbik fivér, Kisfaludy Sándor ízig-vérig 18. századi ember volt és inkább a romantika előfutáraként tartja számon az irodalomtörténet, addig öccsét, Kisfaludy Károlyt már az újonnan születő irányzat első vezéralakjaként és programalkotójaként ismerjük, a majdani nagy romantikusok mentoraként. 

Testnek és léleknek is jó az úszás

2024.06.24

Az úszás minden korosztály számára előnyös mozgásforma. Segít megőrizni a fizikai erőnlétet, miközben jótékony hatása a mentális egészségre is kiterjed. Számos érv szól amellett, hogy a nyár elmúltával is érdemes megváltani az uszodabérletet.

A fogamzásgátlás lehetőségei trombózis után vagy trombofíliával

2024.06.20

Mindazon nőknek, amik már átéltek trombózist vagy kiderült, hogy trombofíliával, vagyis trombózisra való hajlammal élnek, nagyon körültekintően kell gondoskodniuk a fogamzásgátlásról. A lehetőségek számbavételekor sok szempontot kell figyelembe venni, amelyekről dr. Murshed Mohamed, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyász főorvosa beszélt.  

A rovarcsípés veszélyeiről

2024.06.17

A lakosság közel 2 százaléka érintett rovarcsípés-allergiában. Gyermekek és felnőttek körében egyaránt előfordulhat. A leggyakoribb allergiás reakciót okozó rovarok, a méhek és darazsak csípéséről és kezeléséről, az allergia kivizsgálásáról Prof. Nékám Kristóf allergológust kérdeztük.

A megelőzés három alappillére

2022.08.31

Folyamatosan napirenden van a koronavírus fertőzésen átesettek késői szövődményeinek kezelése, illetve a súlyos tüdőkárosodás megelőzésének kérdése.

Dohány nélkül, szabadon

2022.03.02

A dohányzás világszerte hatmillió ember halálát okozza évente, közülük mintegy egymillióan a passzív dohányzás áldozatai. A WHO becslése szerint tíz éven belül a nyolcmilliót is elérheti a halálesetek száma. Pedig számos olyan hatékony és biztonságos terápiás lehetőség áll a dohányosok rendelkezésére, amelyekkel káros mellékhatások nélkül leszokhatnak a dohányzásról. 

A Rák Világnapja: globális összefogás a daganatos betegségek ellen

2022.02.02

2020-ban a rák közel 10 millió áldozatot követelt, s ezzel a második vezető halálozási ok világszerte. A betegségre és a megelőzés, a megfelelő kezelés fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Rák Világnapja, amelyet a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) hívott életre.

Szindbád élete és halála – Krúdy Gyula betegségei

2021.11.27

Krúdy Gyula (1878-1933) egy rég elsüllyedt, boldog világ melankolikus kedvű mesélője, gáláns ködlovagja volt. Borkedvelő bohém, a kasszírnők és kis virágáruslányok nagy barátja, atlétatermetű párbajhős, zsokék és pincérek bizalmasa – a századfordulós Budapest egyik emblematikus alakja. Rendkívül termékeny író volt, de egészségét hamar kikezdte az alkohol és az éjszakázásokkal járó bohém életmód. Édesapjától örökölt szervi szívbaja mellé a kicsapongó életvitelből eredő egyéb bajok társultak, melyek együttesen végül az író korai halálát okozták.

Füstmentes nap – füstmentes élet

2021.11.10

Magyarországon minden órában három, naponta hetvenhét, évente pedig 28 ezer ember hal meg a dohányzás következményeként.  A WHO által is támogatott Füstmentes Világnap november harmadik csütörtökén arra szólítja fel a dohányosokat, hogy 24 órán át ne gyújtsanak rá, és ezzel tegyék meg az első lépést a leszokás felé.

Tompa Mihály: „Birkózom a lassú enyészet angyalával”

2021.10.29

Tompa Mihály (1817-1868) népies-nemzeti költő, Petőfi és Arany kortársa, utóbbinak meghitt jóbarátja volt, akit saját kora e két másik költőóriással egyenrangú harmadiknak tekintett. Napjainkra nimbusza kissé megkopott, eredetiség, formaművészet és kifejezőerő terén elmarad Petőfitől és Aranytól is, de nem vitatható el tőle, hogy az 1850-es években ő volt az, aki a bukott szabadságharc utáni nemzeti gyászt és az általános borús lelkiállapotot legpontosabban tudta lírai köntösbe öltöztetni. 

Tegyünk a globális elhízás ellen!

2021.10.25

„Obesity calls for actions”, vagyis „Akciókat követel az elhízás!” mottóval rendezte meg a Magyar Elhízástudományi Társaság októberben a VIII. Közép-európai Elhízástudományi Kongresszust virtuális formában.

Gárdonyi Géza: „Én a halálra elkészültem”

2021.10.11

Gárdonyi Géza (1863-1922) alakja köré már életében is legendák szövődtek: nemcsak személyisége volt meglehetősen különc, de a magyar irodalomban is társtalan volt. „Ő nem utóda senkinek, és őt nem is igen utánozza senki.” – fogalmazta meg találóan Juhász Gyula. Egyetlen akkori irodalmi csoporthoz sem tartozott, bár a maradandó életművet alkotó kortársak mindvégig elismeréssel adóztak műveinek. Magának való, befelé forduló, kevés szavú ember volt, aki viszolygott a tömegtől, a népes társasággal járó összejövetelektől, és leginkább saját kertjében, egri magányában érezte jól magát.

Móra Ferenc „fejedelmi sárgasága”

2021.09.04

Bár Móra Ferenc,  a magyar ifjúsági irodalom nagy klaszikusa egész életében nagyon tevékeny ember és íróként is termékeny volt, sokat küzdött egészségügyi problémákkal is. Már fiatalon jelentkeztek gyomorpanaszai és tüdőbajra utaló tünetek, ám végül hasnyálmirigyrák végzett vele, amit sokáig epebajnak véltek az orvosai. 

Költő vagyok, költőileg kell végigrohannom az életuton! – Petőfi Sándor betegségei

2021.08.08

Petőfi Sándor (1823-1849) a magyar irodalom talán legismertebb alakja: „A” költő, sőt: „A” nemzeti költő, mi több: költőfejedelem; ragyogó és gyorsan kihunyt üstökös a magyar kultúrtörténet egén, poéta és forradalmár, népét vezető lángoszlop, apostol, nemzeti hős – és még hosszan sorolhatnánk eposzi jelzőit. Élete minden mozzanata aprólékosan kutatott és sokszorosan feldolgozott, a róla szóló szakirodalom könyvtárnyi méretű. Mégis – talán épp korai, hősi halála miatt – általános egészségügyi állapotáról viszonylag kevés szó esett az idők folyamán.

Az oltásellenesség pszichológiája

2021.06.01

A koronavírus járvány Magyarországon is látványosan felszínre hozta az oltásellenességet. Az oltásokkal szembeni bizonytalanság vagy elutasítás nem a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban bukkant fel. Bármilyen oltásról legyen is szó, a nyugati típusú kultúrákban az emberek közel 10%-a mondható oltásellenesnek. Leírható-e közös jellemzőkkel ez a csoport?

Kassák Lajos – egy modern zseni viszontagságai

2021.05.27

Kassák Lajos (1887-1967) a magyar avantgard vezéralakja és egyúttal az egyetlen jelentős honi alkotója volt. Imponálóan gazdag életművet hagyott hátra és nemzetközileg is jegyzett művész volt. Egészségével nem sokat törődött, de szerencsés adottságai miatt mégis magas kort ért meg.

A COVID-fertőzés növeli a trombózis kialakulásának esélyét

2021.05.19

A COVID-19 járvány kezdete óta folynak kutatások, hogy minél jobban megérthessük a vírus  okozta betegséget. Ezek során egyebek mellett fény derül arra, hogy a COVID-19 nagyobb valószínűséggel okozhat vérrögképződést, mint más szezonális fertőző betegségek. Egy megdöbbentő szám pedig azt mutatja, hogy a COVID-19 miatt kórházba kerülő 100 betegből körülbelül ketten kapnak stroke-ot, 35%-uk pedig ennek következtében hal meg.

Így gyógyuljunk ki a koronavírus-fertőzésből

2021.05.12

Sokan tapasztalhattak a covid-fertőzés utáni maradványtüneteket, amelyek közül a leggyakoribbak a visszatérő légszomj, a tartós köhögés, az izomerő csökkenése, az álmatlanság vagy a krónikus fáradságérzet. Mit tehetünk a tünetek enyhítéséért? 

Jókai Mór, a sors kegyeltje

2021.05.11

Jókai Mórt (1825-1904), a legnagyobb magyar mesemondót senkinek sem kell bemutatni, életműve és életrajza széles körben ismert. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy Jókait az élet a tenyerén hordozta. Az egészségével is szerencséje volt, nem volt beteges ember, különösebb bajok nélkül ért meg igen szép kort. 

Dohányzásmentes Világnap: Szokjon le ön is!

2021.05.03

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) kezdeményezésére 1988 óta május 31. a Dohányzásmentes Világnap. A programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a dohányzás veszélyeire.

Csokonai betegsége: „Születésétől fogva gyenge Machina”

2021.04.26

A magyar klasszicista irodalom legjelentősebb szerzője, Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805) már életében legenda volt, halála után pedig misztikus történetek éppúgy kötődtek alakjához, mint kacagtató anekdoták. Mondták őt varázserejű garabonciás diáknak, aki a vidéket járva képes szélvihart támasztani; burokban született táltosnak; terjesztették saját kéziratúnak mondott jövendöléseit.

Mire jó a pulzoximéter?

2021.04.21

Ha mostanában valaki megfázik vagy allergiás tüneteket tapasztal magán, az első gondolata valószínűleg az lesz: elkaptam a koronavírust? Bár több cikk szól a tünetek elkülönítéséről, és léteznek otthon is használható gyorstesztek annak kimutatására, átestünk-e már a fertőzésen, nem árt, ha van egy plusz eszköz a tarsolyunkban.  

Nagy László élete és halála

2021.04.12

Nagy László (1925 – 1978) az 1945 utáni költőnemzedék emblematikus alakja volt: feleségével, az ugyancsak költő Szécsi Margittal kifejezetten híresek, népszerűek voltak a hetvenes években, Nagy László gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Költői életműve mellett műfordítói munkássága is jelentős: nemcsak Garcia Lorca vagy Dylan Thomas műveinek volt értő tolmácsolója, de a délszláv népköltészet remekei is az ő fordításában jelentek meg. Emellett képzőművészként is alkotott: 1959-től haláláig, csaknem húsz éven keresztül volt az Élet és Irodalom képszerkesztője, és önálló kiállításai is voltak.

Füst Milán, „a legjelentősebb magyar hipochonder”

2021.03.19

Füst Milán (1888 – 1967) „a legjelentősebb magyar hipochonder” volt Nádas Péter találó megfogalmazása szerint és ezzel alighanem senki sem fog vitatkozni, aki elolvassa a szerző negyven éven keresztül írt, monumentális Napló-ját. Maga Füst is figyelmezteti az olvasót: „Aki ezt a naplót olvasni fogja, az unalomig jóllakhat halálos gondolataimból…” Kamaszkora óta készült a rövidesen bekövetkező halálra – mondhatni, állandó felkészültséggel várta az elkerülhetetlent, ám végül egészen szép kort élt meg: 79 éves korában távozott.

Ez legyen a házi patikában: pulzoximéter

2021.03.18

Ha mostanában valaki megfázik vagy allergiás tüneteket tapasztal magán, az első gondolata valószínűleg az lesz: elkaptam a koronavírust? Bár több cikk szól a tünetek elkülönítéséről, és léteznek otthon is használható gyorstesztek annak kimutatására, átestünk-e már a fertőzésen, nem árt, ha van egy plusz eszköz a tarsolyunkban.

A daganatos betegségek nagy része leküzdhető

2021.03.16

Ma már egyre kevésbé igaz, hogy a rák diagnózisa egyenlő az azonnali halálos ítélettel: korai felismeréssel, műtétekkel, sugárkezeléssel, modern gyógyszerekkel a betegség sok esetben gyógyítható vagy kordában tartható. Bár a jelenlegi járványügyi helyzet sokakat óvatosságra int, nagyon fontos, hogy ne hagyjuk ki az éppen esedékes szűrővizsgálatokat, ha pedig gyanús jelet tapasztalunk, ne féljünk orvoshoz menni. Ez a legfontosabb üzenete prof. dr. Polgár Csabának, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának.

Csáth Géza, a mérgek barátja és áldozata

2021.02.21

Csáth Gézáról (1887-1919), morfinizmusáról és idegbajáról számos elemző szakcikk és tanulmány jelent meg halála óta. Ezek az írások legtöbbször azt a narratívát közvetítik, hogy a csaknem egy évtizeden át tartó súlyos morfiumfüggőség következménye volt az író elméjének elborulása. Érdemes azonban megjegyezni, hogy Csáth unokatestvére és egyik legközelebbi barátja, Kosztolányi Dezső már híres Csáth-nekrológjában is fölvetette: a morfium valójában a lelkibetegség kifejlődését takarta el „a maga forró és sűrű ködfátyolával.

Németh László agydiétája

2021.02.05

1954-ben a Galilei című dráma előadásának próbái folytak a Nemzeti Színházban. A szerző, Németh László (1901-1975) és a színház között szinte a próbák kezdetétől komoly feszültség alakult ki: az adaptáció nem felelt meg a szerző elképzeléseinek, vissza akarta kapni a darabot, melyet a színház azonban inkább átdolgoztatni kívánt vele. Németh úgy érezte, arra akarják rászorítani, hogy a darabban szereplő valamennyi egyházi személyt ellenszenvesnek állítsa be. A parázs viták során az is elhangzott, hogy Galilei maga a szerző, míg az inkvizíció az ÁVH megfelelője. Németh Lászlót nagyon megviselte ez az időszak. Ezekben a feszültséggel teli hetekben diagnosztizálták súlyos betegségét, a hipertóniát.

Tóth Árpád: „Mit ér a földi ember csöpp élete, amelynek rossz kín a fele?”

2021.01.18

„Ha volt valaha ötvösművésze a magyar versnek, ő az.” – írta Tóth Árpádról Babits, aki költészetének legnagyobb rajongója volt, és aki sírva búcsúztatta őt 1928-ban, a Farkasréti temetőben. Tóth Árpád (1886-1928) lírája virtuóz, de mindig melankolikus, sorai zsongítóan dallamosak, de szívszorítók, költői talentuma vitathatatlan, ám életműve egysíkú. Költészetére kezdettől fogva rányomta bélyegét a kínzó szegénység és a súlyos tüdőbetegség. „A fiatal halál beivódott életébe, gondolataiba, rímeibe. A betegség kiemelte őt profán világunkból, megóvta a harcoktól és tévedésektől.” – jellemezte őt találóan ugyancsak Babits. 

Weöres Sándor: „Ha szín-normális volnék, akkor nem írnék verseket”

2021.01.08

Weöres Sándor (1913-1989), a magyar irodalom „csodagyereke” volt, akinek már 15 évesen versei jelentek meg a Pesti Hírlapban és a Nyugatosokkal barátkozott.  Később, felnőtt- majd időskorában is jellemzője maradt a gyermeki szemlélet és a kissé infantilis viselkedés, emiatt igazán sosem tudott kinőni a „csodagyerekség” skatulyájából és erős a gyanú, hogy tán nem is akart. 

Reviczky Gyula – „Az orvos szabja meg lélegzetem”

2020.12.21

Reviczky Gyulát (1855-1889) gyakorta úgy emlegetik, mint a magyar irodalom talán legszerencsétlenebb sorsú költőjét – és ez a jelző csakugyan nem túlzás, még úgy sem, hogy tudjuk: a mezőny igen erős. Nemcsak a súlyos és akkor még gyógyíthatatlan betegség, a tüdőbaj keserítette meg az életét, de a gyökértelenség, az állandó nélkülözés és súlyos pénztelenség, a szerelmi csalódások és költészetének visszhangtalansága is.

Szabó Lőrinc – „a tudatom: az, hogy fájok”

2020.12.08

Szabó Lőrinc (1900-1957) képviseli irodalmunkban legtisztábban a világ tárgyi leírására alapozó intellektuális lírát: verseiből aprólékos részletességgel bontakozik ki az őt körülvevő világ ezernyi jelensége, középpontban a költői énnel. Olykor egészen megdöbbentő pontossággal, kitartó szorgalommal és részletességgel rögzítette nemcsak érzéseit, benyomásait és gondolatait, de betegségeinek minden kisebb-nagyobb tünetét, gyógykezeléseinek részleteit is – legtöbbször naplójegyzetekben és levelekben, de nem ritkán lírai műveiben is. Így ezek az írások pontos képet adnak egészségi állapotának alakulásáról.

Heim Pál, a modern csecsemőgyógyászat meghonosítója

2020.12.02

Ha máshonnan nem is, a róla elnevezett gyermekkórház miatt biztos mindenkinek ismerős Heim Pál neve. De ki volt ő, és mit köszönhetünk neki? Az egyik legnagyobb magyar gyermekgyógyászra, a csecsemőorvoslás és -gondozás megújítójára emlékezünk születésének 145. évfordulóján.

Így győzzük le a megfázást

2020.12.01

A téli nyirkos, hűvös időszak a légúti fertőzések szezonja, ilyenkor számtalan kórokozó indít támadást ellenünk. Ha úgy érezzük, a betegség hamarosan ledönt a lábunkról, készüljünk fel rá, hogy jó pár napba beletelik, míg teljesen megszabadulunk a kellemetlen tünetektől.

A spanyolnátha magyar áldozatai

2020.11.23

„Tegnap Karinthy Frigyes bácsinak, írótársamnak a felesége halt meg, másfél napi betegség után” – írja Kaffka Margit 1918 októberében kisfiának, a 12 éves Lacikának, akit eddigre az erdélyi Dévára menekített ki a fővárosból, mert – ahogy ugyancsak ebben a levélben írja – a spanyolnátha-járvány „a legszörnyűbb Pesten, ahol naponta tízzel növekszik a halottak száma”. Hiába volt azonban az óvatosság, alig másfél hónap múlva eltemették Kaffka Margitot és kisfiát is: mindketten a spanyoljárvány áldozatai lettek.

Tisztább levegőt!

2020.11.16

Az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése szerint a szennyezett levegő a lakosság 90 százalékának okoz problémát globálisan. Hazánkban a fosszilis energiahordozók égetéséből származó légszennyezés évente átlagosan 13 ezer ember haláláért felelős.

Fertőtlenítsen ezüsttel!

2020.10.15

Az ezüst fertőtlenítő és betegségmegelőző tulajdonságai évezredek óta ismertek. Ezen alapelven működnek az IMMUNETEC egyedülálló magyar fejlesztésű innovatív termékei.  Már az ókorban is előszeretettel használták az ezüstöt a kórokozókkal szembeni védekezésre. Hippokratész, az orvostudomány megalapítója műveiben is beszámolt gyógyhatásairól. Az idő előrehaladtával széles körben is elterjedt az ezüst fertőtlenítőként való alkalmazása: használták ételek, italok tartósítására, sebek fertőtlenítésére, valamint felületkezelésre is.

Madách Imre, a „zörgő csontú kórvitéz”

2020.09.13

Madách Imre (1823 – 1864) a magyar irodalom nagy betegeskedőinek egyike. Ő is különböző bajoktól szenvedett úgyszólván egész életében, csakúgy, mint Arany vagy Babits. Számos szervi betegségéről tudunk és lelki eredetű problémái is voltak, amelyek felerősödtek az életben őt ért különböző csapások miatt.

„Az étel legyen áldott, akkor válik egészségünkre”

2020.08.14

Bíró Icáról általában azt írják, hogy mennyire népszerű modell volt a nyolcvanas és kilencvenes években, hogy a Luxus Áruház egyik arca volt, hogy ő volt az, akinek a fotója a legtöbbször szerepelt kártyanaptárokon – több mint százféle készült –, hogy Pauer Gyula, Kossuth-díjas szobrász gipszből kiöntötte a testét és szobrot készített belőle, hogy nem volt olyan autószerelő műhely, ahol Ica vizes-pólós posztere ne lett volna fent a falon – és ez mind igaz.

Ezek az intézmények végeznek PCR-tesztet

2020.08.11

2020. augusztus 1. napjától változtak a Magyarországra történő beutazási szabályok. Az a magyar állampolgár, aki piros vagy sárga besorolású országból érkezik haza, az országba való belépéskor hatósági házi karantén elrendeléséről szóló iratot és piros cédulát kap, melyet köteles a lakása vagy háza bejáratára kiragasztani. A karantén elkerüléséhez kettő darab, öt napnál nem régebbi negatív teszteredményt kell prezentálni úgy, hogy a két teszt között legalább 48 órának el kell telnie.

Berzsenyi és „a természeti erők harmoniája”

2020.08.05

Berzsenyi Dániel (1776-1836) – vagy ahogy kortársai nevezték: „a magyar Horác” – utolsó nagy klasszicista és első igazán romantikus költője irodalmunknak. Két korszak határán élt és alkotott: precízen formált, klasszikus mérték szerint írott verseiben fejezett ki szenvedélyes, zabolátlan, romantikus érzelmeket és hazafias gondolatokat. Életmódjára is jellemző volt e kettősség: földbirtokait nagy gonddal és igen sikeresen irányító vidéki földesúr volt nappal, éjszaka viszont, mikor házanépe aludni tért, elővette a tintásüveget, pennát faragott és versírásba kezdett.

Megvannak a májusi H-UNCOVER eredményei: alacsony a fertőzöttségi ráta

2020.07.01

A nemzetközi viszonylatban is jelentős kutatás alapvetően azt a kérdést vizsgálta, hogy a járvány lecsengésekor, a lazítás megkezdése előtt mekkora volt az újtípusú koronavírussal fertőzött személyek száma hazánkban, illetve hányan fertőződtek meg a járvány során és szerezhettek immunitást a vírussal szemben.

Mikszáth Kálmán – a nagyságos úr esete a fürdővel

2020.06.23

Mikszáth Kálmán (1847-1910) a századfordulós Magyarország kedélyes mesemondója volt, aki illúziók nélkül, mégis mindig derűs iróniával szemlélte és mutatta be a korabeli magyar viszonyokat, különösen a társadalmi visszásságokat. Sosem tudott ellenállni az anekdotáknak: életében is szenvedélyesen gyűjtötte és mesélte tovább a humoros történeteket, életeleme volt a társaság és a történetmesélés. Sajátos módon betegsége története is efféle különös, gyakran mulatságos anekdoták láncolata.

Babits Mihály – egy nyaláb testi fájdalom

2020.06.10

Babits Mihály (1883-1941) életét gyermekkorától kezdve súlyos és igen fájdalmas betegségek kísérték végig. Saját bevallása szerint vézna, alacsony, sápadt gyerek volt, sportolásra alkalmatlan: tornából mindig elégségese volt, csak kegyelemből nem buktatták meg a testnevelő tanárai, mert amúgy minden iskolájában a legkiválóbb tanulók közé tartozott; utóbb – az első világháború idején – katonai szolgálatra is alkalmatlannak találták.

Daganatok diagnosztikája – a PET-CT

2020.06.05

A PET-CT az egyik legmodernebb képalkotó vizsgálómódszer, amely két különböző diagnosztikai eljárás, a pozitron emissziós tomográfia (PET) és computer tomográfia (CT) együttes alkalmazásán alapul. A PET vizsgálat sajátossága, hogy a szervek működésbeli sajátosságait (pl. anyagcsere) ábrázolja, a CT vizsgálat az emberi test anatómiai (alaki, szerkezeti) viszonyairól szolgáltat háromdimenziós képi információt. 

Zöld fordulat jön a járvány után?

2020.05.27

A koronavírus-járvány néhány hónapja alatt többet csökkent Földünk szén-dioxid-kibocsátása, mint azt a környezeti aktivisták legmerészebb álmaikban gondolták. Sokan úgy vélik, ez a globális krízis végre ráébreszti a világot, hogy az eddigi pazarló és felelőtlen életmód nem folytatható. Vagy csak annyi lesz a tanulság, hogy ezentúl többször mosunk kezet?

Vörösmarty, a természetes gyógymódok híve

2020.05.24

Barabás Miklós egyik híres rajzán látható az a jelenet, amikor a haldokló Kisfaludy Károlyt halálos ágyánál fiatal barátai, tisztelői veszik körül: Vörösmarty Mihály, Bajza József és Toldy Ferenc. A jelenet szimbolikus: akkoriban Kisfaludy volt az irodalmi élet vezéralakja, ám halálával ezt a szerepet átvette e három fiatal író, akiket utóbb „Romantikus Triász” néven említ az irodalomtörténet. Kisfaludy Károly 1830. november 21-én halt meg, a Váci utcai Kappel-házban. Majdnem napra pontosan 25 év múlva, 1855. november 19-én ugyanitt, ugyanebben a házban hunyt el Vörösmarty Mihály is.

„A bölcsesség mire jó, ha lakása göthös mell?”

2020.05.14

Janus Pannonius az első név szerint is ismert magyar költő, aki mindjárt komoly nemzetközi hírnévvel is büszkélkedhetett: Itáliában is elismert, neves reneszánsz költő, jeles humanista és befolyásos diplomata volt Mátyás király uralkodása idején. Harmincéves koráig valódi reneszánsz életöröm jellemezte, ám attól kezdve egyre többet betegeskedett, és lassan legyőzte szervezetét a tüdőbaj. 

Tíz tévhit a koronavírusról

2020.05.05

Még mindig nagyon kevés tudományosan igazolt információval rendelkezünk az új típusú koronavírusról, ezért is röppenhetnek fel újra és újra álhírek a COVID-19 terjedésével, tüneteivel vagy lehetséges megfékezésével kapcsolatban. Tíz, a világhálón keringő tévhit hiteles cáfolata következik.

Ady Endre, a magyar Messiás

2020.04.29

Ady életútját ismerve elmondható, hogy nemcsak a szerelemben „fogyasztotta, hamvasztotta” magát a költő: egész személyiségére jellemző volt a végletesség, életmódjára pedig az önpusztító, egészségét korán felemésztő duhajság. Két végén égette a gyertyát, ami – a szerzett bajokon túl – bizonyosan hozzájárult korai halálához.

Hogyan lehetünk idősen is egészségesek?

2020.04.27

A tudósok ma már nem a hosszú élet titkát keresik, hanem arra próbálnak választ adni, hogyan élhetünk sokáig egészségesen. Egy friss kutatás szerint úgy tűnik, a kulcs a testsúly. 

Arany János nyavalyái

2020.04.22

„Nálam, ha a test szenved, rendesen a lélek is cudarképpen bágyadt” – írja Arany János (1817-1882) kedves barátjának, Petőfinek 1849. január 2-án, 32 esztendős korában. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen fiatal férfi a súlyos betegségekből fakadó testi szenvedést még nemigen ismerheti, de nem lenne igazunk: Arany Jánost apró gyermekkorától kezdve egész élete során elkísérték a korban nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyítható, nagy fájdalmakkal járó súlyos betegségek. 

Beleinkben rejlik az egészségünk – így vigyázzunk rá!

2020.02.01

Sokan úgy beszélnek bélrendszerünkről, mint a második agyunkról, ami képes hangulatunk, libidónk, kreatív teljesítményünk befolyásolására. Szervezetünket százbillió apró baktériummal osztjuk meg. Élnek a bőrünkön, testhajlatainkban, körmünk alatt, szőrtüszőinkben, de a legtöbb apró társbérlőnk a bélrendszerünkben található. Segítik hasznosítható alkotóelemeire bontani táplálékunkat, befolyásolják, mennyi vitamin és ásványianyag szívódik fel a szervezetünkbe, hatással vannak arra, hogy milyen hormonok szabadulnak fel, amik kulcsszerepet játszanak hangulatunk alakulásában is.

Diétával a tüdőrák ellen

2019.11.12

Az amerikai Vanderbilt Egyetemi Orvosi Központ kutatóinak sikerült kimutatni, hogy csökkent a tüdőrák kockázata azoknál, akik több rostot és joghurtot fogyasztottak.

Újdonság a rákgyógyításban: a vérből korábban azonosíthatók a daganatok

2019.11.11

A legújabb, DNS alapú diagnosztika a legapróbb tumort is 93-99%-os pontossággal jelzi, akár 8-24 hónappal azelőtt, hogy a képalkotó eljárások ki tudnák mutatni. A vizsgálat figyelmeztet a betegség kiújulásra és segítségével mérhető a terápia hatékonysága is.​

Nyakra - főre

2019.06.05

Újra itt a nyár és vele együtt a várva várt napsütés. A jó idő és a szünidő kicsalogatja a családokat a szabadba, lekerülnek a hosszú ruhadarabok, és egyre több testrészünk lesz fedetlen. Talán nem is gondolunk bele, hogy mekkora próbatétel mindez a bőrünknek, hiszen a nyár magával hozza a napégést és a szúnyogcsípéseket, illetve a statisztikák azt mutatják, hogy ilyenkor a felszíni sérülésekből sincs hiány.

Önnek milyen visszérbetegsége van?

2019.06.04

Seprűszerű, pókhálós, erőteljes kék eres vagy kidudorodó kacskaringós? Ezek a visszérbetegség különböző megjelenési formái. Nem mindegyik veszélyes, de mindegyik fontos jel: a vénakímélő életmódra és/vagy a kezelésre.

Nem engedem ki az életemet a kezemből

2018.12.04

Bényi Ildikó, a Duna Televízió képernyőjén látható Önök kérték műsorvezetője nagy amplitúdókkal éli az életét. Azt mondja, ha valami fáj, akkor az nagyon fáj, ha örül, akkor nagyon örül. Hobbija a munkáján kívül nincs, jól érzi magát otthon. Nagylányával baráti a kapcsolata, szeretnek együtt menni mindenfelé. Önkéntes elsősegélynyújtó. Az MTVA 2015-ben véradóbarát munkahely lett. Ennek a címnek megfelelni nagyon nehéz, Ildikó véradás szervező tevékenysége sokat tett hozzá ennek elnyeréséhez. 

Nagy lépés a mellrák megismerése felé

2018.11.04

Azonosítottak egy fehérjét, ami jelzi a mellrák életveszélyes áttéteit. Ez lehet az első olyan fehérje, aminek a segítségével meg lehet határozni, hogy egy mellrákos betegnél kialakul-e életveszélyes kockázatot magában rejtő áttét.

Figyelem! A szívférgesség fenyeget!

2018.05.10

A szúnyogszezon kezdete nagy terhet ró a felelős kutyatartók vállára, hiszen az alig néhány éve ismert szívférgesség a tavaszi és nyári időszakban Magyarországon is fokozottan szedi áldozatait. 

A vashiányos állapot ellen

2018.04.29

A felnőtt férfiak szervezete mintegy 3, a nőké ennél kevesebb, kb. 2,3 gramm vasat tartalmaz. Bár mennyisége elhanyagolható a testtömeghez képest, hiánya mégis súlyos betegségeket okozhat. Miért nélkülözhetetlen egészségünkhöz a vas, és mit tehetünk pótlására?

Sporttal a tavasz felé

2018.04.25

Az emberi test úgy lett „megalkotva”, hogy az egészséges élethez rendszeresen mozognunk kell. Tavasszal valósággal hív minket a természet, a szabad tér, itt az ideje, hogy ne csak az idővel fussunk versenyt. Ajánlunk néhány mozgásformát, amelyek bátran pályázhatnak a legjobb szabadban végezhető tavaszi sportok címre.

Aki részese volt az orvosképzés történetének

2018.04.11

A Vitális-generáció első tagja Sándor, aki 1953-ban kezdte a Debreceni Orvostudományi Egyetemet, és 1959-ben avatták orvossá. Első felesége házasságkötésük után iratkozott be az orvosira, abból a házasságból két gyermek született: Zsuzsa, aki 1989-ben végzett ugyancsak az orvosin – ma belgyógyász és gasztroenteorológus –, őt Emese követte, aki  pszichológia szakon végzett. A második házasságból született Eszter 2002-ben végzett az orvosin, ma infektológus, és letette az intenzív szakvizsgát. A negyedik lány, Márta matematikus lett. Vitális doktor második felesége is orvos, dr. Borhy Márta tüdőgyógyász és kardiológus. Zsuzsa fia, Dávid, két éves szerződéssel orvosi genetikából kutatási módszertant tanul Amerikában. 

Tovább él, akinek megműtik a szemét

2018.04.10

Sokak számára jelent megváltást a szürkehályog-műtét. Az idős korral egyre nagyobb valószínűséggel kialakuló probléma ilyetén kezelése azonban az újabb kutatások szerint nem csak a látás élességét adhatja vissza, hanem szó szerint életbevágó hatása is lehet.

Amikor vérből lesz kimutatható a daganat

2018.02.15

Újabb nagy lépéssel került közelebb a tudomány egy olyan új módszerhez, mellyel vérből lesznek diagnosztizálhatók a leggyakoribb ráktípusok.

Ön is tehet a daganatos betegségek ellen!

2017.12.08

Az American Cancer Society nagyszabású kutatása leírta a különböző típusú daganatos megbetegedések kockázati tényezőit és egyben arra is rávilágított, mik azok az életmódbeli változások, amiket meg kell tennünk, hogy csökkentsük őket.

Mit kell tudni az idei influenzaszezonról?

2017.12.08

Az influenza szerte a világban, a fejlett országokban is komoly gondokat okoz; főleg a gyerekekre és a korosabbakra veszélyes. Mintha csak ezt a jól ismert tényt támasztaná alá egy nemrég megjelent írás, ami arról számol be: az USA-ban idén már kiskorú és idős áldozatot is szedett a járvány.

A csoda néha idő előtt érkezik

2017.11.17

November 17-én minden lilába borul a Koraszülöttek Világnapja tiszteletére. Épületeket világítanak ki ezzel a színnel, lila szalagot tűznek ki és lila ruhát öltenek mindazok, akiket megérint az idő előtt világra jött babák sorsa. 

Amire oda kell figyelni: jelek és tünetek

2017.11.10

Figyelünk az étkezésre, rendszeresen sportolunk, erősítjük az immunrendszerünket, és orvoshoz megyünk, ha betegek vagyunk. Vannak azonban kevésbé ismert, néha apró jelek, melyek problémára utalhatnak. Összegyűjtöttünk néhányat.

Biciklivel a limfómás betegekért

2017.09.15

Szeptember 15 a Limfóma Világnapja, ennek alkalmából a Magyar Rákellenes Liga kerékpáros felvonulással hívja fel a figyelmet a betegségben érintettekre. A limfóma az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés, Magyarországon évente körülbelül 2000 új beteget regisztrálnak.

A tüdőrák és a B-vitamin

2017.09.12

Egy friss tanulmány összefüggést talált a tüdőrák kialakulása és a magas B-vitamin bevitel között, elsősorban dohányzó férfiaknál. Az ok-okozati viszonyt egyelőre nem mutatták ki, tovább vizsgálják a kérdést.

A „napfényvitamin”, azaz a D-vitamin jelentősége

2017.09.12

A Medical News Today cikke szerint a D-vitamin bevitele fontos, de nem minden formája egyforma. A D-vitaminok szteránvázas vegyületek (szeteroidok), melyek provitaminjaikból (azaz ergoszterinből, koleszterinből) képződnek ultraibolya sugarak hatására. Ezért is hívják „napfényvitaminnak”. Aktív formái: D2-vitamin és a D3-vitamin. Tudományos alapú, de közérthető magyarázatra vállalkozott a Gyógyhír Magazin olvasói számára Guba Lilla biológus, a Forrai Gimnázium vezető szaktanára.

A remény színe zöld

2017.08.30

Szeptember 15-én a Föld szinte minden országa zöldbe borul, zöld színű tájékoztató szóróanyagokkal, szalagokkal, léggömbökkel igyekeznek az érintettek felhívni a figyelmet a limfómára, erre a kevésbé ismert rosszindulatú nyirokrendszeri betegségre.

Szív- és érrendszeri betegségek - ha időben szól, túlélheti!

2017.08.17

Kevesebb, mint fele annyi beteget veszítünk el szívinfarktusban, mint 15 évvel ezelőtt, vannak a szívgyógyászatban területek, amiben előrébb járunk, mint Anglia, Belgium vagy Franciaország, például Magyarországon működik Európa második legtöbb szívátültetést végző Szívgyógyászati Klinikája – állítja Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója, a Magyar Kardiológusok Társaságának tiszteletbeli elnöke.

Félreértések, tévhitek, hiányos információk - az oltásokról

2017.08.10

Újra és újra felbukkan az a vélemény, hogy nincs szükség az oltásokra, és – hatalmas károkat okozva – újabb híveket hódít. Hiába létezik például a HPV vagy a rotavírus ellen vakcina, egy friss kutatás szerint a megkérdezett szülők fele nem adatta be a gyermekének, és a jövőben sem tervezi. Pedig a rotavírus okozta kiszáradás világszerte csaknem félmillió áldozatot követel minden évben, a HPV okozta méhnyakrákkal pedig évente 500 000 fiatal lányt és nőt diagnosztizálnak világszerte.

Új módszer a diagnózis felállítására

2017.05.24

Az orvostudomány egyelőre nem áll a végső győzelem kapujában a rákos megbetegedések elleni harcban – viszont számtalanszor nyer apró, de fontos csatát. Ilyen diadalt arattak most azok a kutatók is, akik komoly lépést tettek egyes daganattípusok korai felismerése felé.

Asztma: még mindig sok a nem diagnosztizált beteg

2017.05.16

Minden év májusának első keddjén tartják az Asztma Világnapot, amelynek célja a tájékoztatás és figyelemfelhívás a népbetegségnek minősülő asztmára, a betegség tüneteire és a lehetséges gyógymódokra. Magyarországon a 18 év alatti gyerekek 4-8%-a asztmás, az asztmás betegek 90%-ának gyermekkorban alakul ki a betegsége. 

Nehéz hozzájutni
az új onkológiai gyógyszerekhez

2017.03.30

Az új onkológiai gyógyszerek ártámogatásba történő befogadási ideje Magyarországon rendkívül hosszú, egy nemrégiben elvégzett elemzés szerint átlagosan 3,7 év, így – a terápiás lehetőségek robbanásszerű fejlődése ellenére – sokszor éveken át változatlan marad a betegek számára elérhető terápiák köre.

Szmog – hogyan védekezzünk ellene?

2017.02.20

A mögöttünk álló telet – számtalan hidegrekord megdőlésén túl – valószínűleg az is emlékezetessé teszi majd, hogy Budapesten és számos vidéki nagyvárosban riadót rendeltek el a szmog miatt. De mi is pontosan a szmog, és hogyan óvhatjuk magunkat hatásaitól, mit tehetünk ellene?

Február 4-án volt a Rákellenes Világnap. Mit kell tudni a betegségről?

2017.02.05

A Rákellenes Világnapot (World Cancer Day) a Union for International Cancer Control (UICC) kezdeményezte és Párizsban, 2000. február 4-én fogadták el. A világ 155 országában több mint 800 tagszervezettel rendelkező szövetség, amelynek tagja a Magyar Rákellenes Liga is, a világnapot kezdeményező Párizsi Kartában (Paris Charter) az onkológiai betegségek és a prevenciós lehetőségek kutatása, az érintetteknek kínált lehetőségek fejlesztése, valamint a közvélemény téma iránti érzékenységének növelése állt. A világnapot azóta is minden év február 4-én tartják.

Az ételmérgezések szezonja: a nyár

2016.08.01

Akár romlott alapanyag okozza, akár a már kész fogásban elszaporodó kórokozók, az ételmérgezés rendkívül kellemetlen – és a statisztikák szerint nyáron a leggyakoribb. Mit tehetünk ellene?

Tévhitek a bárányhimlővel kapcsolatban

2016.06.01

2016 első negyedévében több mint 13 ezer bárányhimlős beteget regisztráltak Magyarországon. A magas esetszám hátterében főként az állhat, hogy a szülők többsége tájékozatlan a kisgyermekkori fertőzésekkel kapcsolatban, és ahány védőnő és gyerekorvos, annyi álláspont létezik a védőoltásokat illetően.

Hol rejtőzhetnek a pollenek? 3. rész

2016.05.10

Aki pollenallergiás, annak minden apró trükk hasznos arra, hogyan kerülheti el leginkább a sok bosszúságot okozó apró részecskéket. A health.com magazin cikke segítségével minden eddiginél több hasznos ötletet és tanácsot gyűjtöttünk össze.

Jelentkezzek vagy sem? - Klinikai kutatás a háziorvos szemével

2016.01.10

A magyar háziorvosok 95%-ának van információja a klinikai kutatásokról, és 37%-uknak volt is olyan betege, aki részt vett ilyen kutatásban. A háziorvosok a tudomány fejlődéséhez való hozzájáruláson kívül a betegek személyes érdekét tartják a legfontosabbnak, hiszen a klinikai kutatások révén a betegek olyan terápiákban vehetnek részt, amely a magyar egészségügyben jelenleg még nem, vagy csak nagyon magas áron érhető el. Nagy szerepe van tehát a háziorvosoknak abban, hogy a betegekhez egyáltalán eljusson a klinikai kutatásokról szóló információ, és a beteg eldönthesse, hogy részt vesz-e benne – derül ki a Spicy Analytics Kft. háziorvosok körében végzett kutatásából.

Célzott terápiával a daganat ellen

2015.12.30

Modern világunkban egyre nagyobb problémát jelent a krónikus betegségben szenvedők magas halálozási aránya, akik között a daganatos betegek kiemelten veszélyeztetettek. Szerencsére az orvostudomány fejlődésével egyre több új terápiás út nyílik, amely új reményt adhat ezeknek a betegeknek. Ezek közül például az egyik – elmúlt időszakban legjelentősebb eredménnyel alkalmazott - irányvonal olyan molekuláris vizsgálatokra épül, amikkel időben felismerhető a rákos sejtek elváltozása és ez által egy sokkal hatékonyabb, célzott terápia válik lehetővé.

Az idő kulcsfontosságú tényező!

2015.12.10

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) becslése szerint 2030-ra a COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) lesz a harmadik leggyakoribb halálozási ok a világon, a szívbetegség és a stroke mögött. Amikorra kiderül, hogy a beteg COPD-ben szenved, tüdőfunkciójának kb. 50 %-át már elvesztette, mindennapi életében pedig nehézségekkel szembesül. Dacára annak, hogy a COPD világszerte 210 millió embert érint és kétszer annyi halálozásért felelős, mint a cukorbetegség, keveset hallani róla. A COPD progresszív, kezelhető, de sajnos gyógyíthatatlan betegség, ám időben történő felismerése és megfelelő kezelése lelassíthatja a tüdőkárosodást és hosszabb, jobb minőségű életet biztosíthat a betegek számára.

Rehabilitációs központot avattak Pécsett

2015.12.04

Hivatalosan is átadták a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának legújabb épületét, a Rét utcai telephelyen álló Rehabilitációs Központot. Az európai uniós források felhasználásával elkészült modern kórházi részleg a neurológiai, a kardiológiai és a pulmonológiai betegek gyógyászati utókezelését fogja segíteni.

Új eredmények az emlőrák gyógyítáaban

2015.11.08

A kíméletesebb eljárással jelentősen rövidülhet a kezelési idő Az Országos Onkológiai Intézet munkatársainak együttműködésével, az eddigi legnagyobb, több központban végzett (multicentrikus) emlő brachyterápiás tanulmány eredményeit nemzetközileg is elismerték. A Lancet folyóiratban 2015. október 20-án tették közzé a multicentrikus (prospektív, randomizált, III-as fázisú) vizsgálat eredményeit, amely a szövetközi brachyterápiával végzett célzott és rövidített (ún. akcelerált), részleges emlő radioterápiát (APERT) hasonlítja össze a teljes-emlőbesugárzással (TELJES RT). A vizsgálat eredményei alapján a szövetközi brachyterápiával végzett részleges emlő besugárzás klinikailag egyenértékű a teljes-emlőbesugárzással az emlőrák korai szakaszában.

A szívférgesség szűrés életet menthet

2015.06.26

Az elmúlt évben egyre több felelős gazdi kért az állatorvostól szívférgesség szűrést, ám még mindig sokan vannak, akik nem hallottak erről a komoly fertőzésről. Pedig a szúnyogok által terjesztett betegség akár végzetes kimenetelű is lehet a házi kedvencek esetén, ráadásul hazánkban is egyre gyakrabban üti fel a fejét.

Szívférgesség - szúnyogcsípéssel terjed

2015.06.03

A tavasz végével és a csapadékosabb időjárás beköszöntével együtt kezdetét vette a szúnyogszezon. A szúnyogok nemcsak kellemetlenek, hanem felelősek az egyik legsúlyosabb állatbetegség, a szívférgesség kórokozójának terjesztéséért is. A fertőzés a kutyák, a macskák és a vadászgörények esetében is végzetes kimenetelű lehet. A gazdiknak érdemes odafigyelniük, hogy biztonságban tudhassák kedvenceiket és saját magukat!

Antibiotikum rezisztencia

2015.01.30

A megfázás és influenza időszakának egyik leggyakoribb tünete a torokgyulladás, torokfájás. Egy nemrégiben végzett kutatás alapján a válaszadók 12%-a leggyakrabban antibiotikumot szed, ha fáj a torka. Azonban a torokgyulladások, több mint 85%-át a felnőttek körében vírusok okozzák , melyekkel szemben az antibiotikumok hatástalanok. Az antibiotikumok a baktérium¬fertőzések hatásos gyógyszerei, viszont a vírusok okozta torokgyulladások1 kezelésében nem segítenek. A WHO az Európai Antibiotikum Nap kapcsán közzétett kutatásából kiderült az is, hogy európai szinten az esetek 40 %-ban helytelenül írnak fel antibiotikumot.

A fiatalabb orvosok kitettek leginkább a betegek agressziójának

2014.10.22

Az orvosok 13%-a szerint kifejezetten gyakori, hogy a mindennapi tevékenység során a betegek jogi szempontból támadóan, fenyegetőzően lépnek fel a szakemberekkel szemben. A többség (71%) viszonylag ritkábban tapasztalja ezt a jelenséget, de csupán 16% nem találkozik egyáltalán ezzel – derül ki a Szinapszis Kft. kutatásából, amelyet a WEBBeteg egészségportál kezdeményezett az orvos-betegjog témakörének vizsgálata céljából.

A legfontosabbak a trombózisról

2014.10.09

Ténytár a mélyvénás trombózisról

Időt nyertek az áttétes vastagbélrákos betegek

2014.07.30

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az onkológus szakma, a gyártók és a betegszervezet szerepe is elvitathatatlan abban, hogy ma Magyarországon az áttétes vastagbélrákos betegek minden olyan célzott onkológiai kezelést megkaphatnak, amely Nyugat-Európában elérhető, s amely esélyt adhat számukra életkilátásaik javítására – nyilatkozta Lakos István, a rákbetegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

A tüdőrák nem csak a dohányosok betegsége

2014.07.22

Tény, hogy a dohányzás növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, de ez nem jelenti azt, hogy a nem dohányzókat nem érinti. Az elvárosiasodott környezet következtében ugyanis olyan hatások érik az emberi szervezetet, amik növelik a rákos megbetegedések kialakulásának esélyét.

Biztos benne, hogy csak a melegtől duzzad a lába?

2014.07.20

A meleg időben kitágulnak az erek és jobban dagadnak a végtagok. Sokan erre a tünetre csak legyintenek, hogy „majd elmúlik”, mert nem sejtik, hogy milyen veszély rejtőzhet egy-egy megduzzadt láb vagy kar mögött. A mélyvénás trombózis tüneteivel és következményeivel kevesen vannak tisztában, pedig sajnos egyre több embert érint. Magyarországon évente több mint 2000 embernél diagnosztizálnak mélyvénás trombózist, amely a trombózis egyik legveszélyesebb fajtája.

10-ből 4 magyar sosem jár egészségügyi szűrésre

2014.07.09

Saját bevallásuk szerint tízből kilencen tesznek az egészségükért, egészségesebb táplálkozással, a káros szenvedélyek kerülésével, szűrővizsgálatokra azonban a lakosság egy jelentős része egyáltalán nem jár. Pedig sok esetben egy-egy preventív vizsgálat során kifejezetten komoly betegségek mutathatók ki, és orvosolhatók időben. A Generali Egészségprogramban nagy hangsúlyt kapnak a férfiak és nők számára, az aktuális életkoruknak megfelelően összeállított szűrővizsgálatok, melyeket a legfejlettebb technológiával felszerelt rendelőkben, előre egyeztetett időpontokban, sorban állás nélkül végeznek el.

Tudja, mi az a COPD?

2014.06.06

Az egyik legelterjedtebb légúti betegség, amelyben mintegy 500.000 ember szenved Magyarországon. A COPD-s betegek 90%-a dohányzik, vagy dohányzott a betegség kialakulásakor.

Február 4. a Rák Világnapja

2014.02.04

A rosszindulatú daganat (közismert szóval rák) nem egyetlen betegség, több mint 200 féle megbetegedést foglal magába. Rendszerint több tényező, és több, a genetikai állományban bekövetkezett változás indítja el kialakulásukat. Bármely szöveti sejtből kialakulhatnak, közös jellemzőjük a szabálytalan sejtszaporulat, és a biológiai sejtekbe való betörési képesség. Minden évben február 4-én tartják a Rák Világnapját, mely napon a világ népessége egyként fog össze a rák elleni küzdelemben, felhívva a figyelmet a daganatos betegségek növekvő számára.

Légszomj és ájulás - A korai fölismerés életet ment!

2013.11.26

Az idén harmadik alkalommal szervezte meg a Tüdőér Egylet a tüdő érbetegségeiben szenvedők országos találkozóját. Ez a találkozó hivatott felhívni a figyelmet a ritka, de súlyos betegségben szenvedőkre, akiknek a kisvérkörében jelentkezik a magas vérnyomás. A kórképet dr. Karlócai Kristóf főorvos szerint sajnos az orvostársadalom nem elég felkészült a korai felismerésére, amellyel életeket menthetne meg.

Nőhet az emlődaganatos betegek túlélése

2013.11.22

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. daganatellenes kutatásainak legújabb eredményeit közölte a Journal of Cancer Research & Therapy című rangos nemzetközi folyóirat októberi száma. A cég tudományos publikációja a deutériummegvonás alkalmazásával elérhető eredményeket mutatja be az emlődaganat kezelésében és a betegség kiújulásának megelőzésében, miszerint jelentősen meghosszabbítható az emlődaganatos betegek várható túlélési ideje, illetve felére csökkenhet a betegség kiújulásának kockázata. Ma Magyarországon élete során minden tizedik nő érintett lehet a betegségben. A hazai és nemzetközi szakma egyre szélesebb körben ismeri el és igazolja vissza a deutérium jelentős szerepét az élettani folyamatok szabályozásában, a deutériummegvonás elvén működő kezelések áttörést hozhatnak a közeljövő daganatterápiájában.

Gyanús anyajegyek?- Figyeljünk oda rájuk!

2013.09.11

Anyajegyekkel mindannyian rendelkezünk, a rendszeres szűrésről azonban sokan megfeledkeznek. Pedig a bőrünkön megjelenő változásokat a lehető leghamarabb érdemes bőrgyógyásszal megvizsgáltatni. A gyanús tünetekről, az eltávolítás lehetőségeiről Dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász- kozmetológus szakorvost kérdeztük!

Az 5 legütősebb légút tisztító táplálék-allergia ellen

2013.08.29

Az allergiára az okot környezetünkben kell keresni, mind a környezeti hatások, mind pedig a helytelen táplálkozás komoly szerepet játszik kialakulásában. Ha szénanáthával küzdesz, fokozottan kell ügyelned légutaid egészségére, és a felső légúti szervek tisztán tartására. Segítségükkel biztosíthatod a nyálkahártya egészségének védelmét, a könnyű légzést, és gátolják a nátha, valamint az allergia tüneteinek kifejlődését.

Olvass mesét, segíts gyógyulni a beteg gyerekeknek!

2013.08.08

Folytatódik a K&H gyógyvarázs meseolvasó programja, amelynek lényege, hogy az önkéntesek meseolvasással könnyítik meg a kórházakban fekvő beteg gyerekek életét. A programot idén kiszélesítették, mostantól bárki jelentkezhet felolvasónak, így még több gyerek részesülhet a mese gyógyító erejében. A 3 éve indult kezdeményezés jóvoltából eddig 37 alkalommal 400 önkéntes olvasott mesét a kórházakban fekvő beteg gyerekeknek.

Milliókat ért az egészség

2013.07.04

Több mint 18 millió forintot gyűjtöttek a lakosok a helyi kórházaknak. Az egészség megfizethetetlen érték, a Richter Egészségváros program keretében mégis több millió forinttal támogathatták a lakososok a kórházak működését, ha tettek egészségük megőrzése érdekében. A program sikerességét bizonyítja, hogy közel 8500-an látogattak el a családi rendezvényre és több mint 7300 szűrést végeztetek el. A lakosok a Richter alapadományán felül 10.293.000 forintot gyűjtöttek aktivitásukkal a helyi kórházaknak, mellyel a kórházak működését, valamint eszközparkját támogathatták.

Pulmonális hipertónia

2012.11.20

„Összefogás a gyógyulás reményében!” – ez a jelmondata a Tüdőér Egyletnek és a hétvégén tartott második országos orvos-beteg találkozójuknak. A pulmonális hipertónia (PAH, kisvérköri magas vérnyomás) ritka, de igen súlyos kór, gyakran fiatal életeket követel. Sokan csak a tünetek jelentkezése után két-három évvel kapnak pontos diagnózist és kezelést. Ez a betegség lefolyása, szinten tartása szempontjából óriási időveszteség, mert a korai kezelés eredményesebb. A késői diagnózis oka pedig prózai: nincsenek olyan tünetek, amik csak erre a betegségre jellegzetesek.

Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája